Belügyminiszter: a Hargita megyei prefektus „tiszteletbeli tisztségeknek” tekintette a kötelességeit


-A A+



Jean-Adrian Andrei Hargita megyei prefektus számára a megyei katasztrófaelhárító bizottság elnöki posztja olyan volt, mint valamiféle „tiszteletbeli tisztség” – jelentette ki Marcel Vela belügyminiszter hétfőn. A tárcavezető ezzel magyarázta, hogy vasárnap kezdeményezte a kormánybiztos leváltását.

A prefektus szombaton tudomást vett arról, hogy Parajd és Szováta között elütöttek egy medvét és az súlyos sérüléseket szenvedett, az úttesten fekszik, de semmit nem tett – fejtette ki Marcel Vela. A belügyminiszter hozzátette, megállapította, hogy vagy nincsenek ilyen esetekre leszögezve eljárások, vagy pedig nem tartják be azokat, és a jelenlegi helyzetben vizsgálatot rendel el.

Vela rámutatott ugyanakkor, hogy a környezetvédelmi minisztériumban hétfőn összeültek a tárca szakemberei, illetve a belügyi tárca struktúráinak vezetői, hogy megoldásokat találjanak arra, hogyan lehet a jövőben operatív módon eljárni a hasonló esetekben.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X