Több mint száz tanuló és egyetemista vesz részt a Fiatalok Parlamentjében


-A A+

Több mint 100 tanuló és egyetemi hallgató vett részt a Fiatalok Parlamentje 2019 projektet megnyitó ceremónián a képviselőházban. A 11. kiadásánál tartó projekt célja bemutatni a fiataloknak, hogyan kezdeményezik és szavazzák meg az ország törvényeit.

Az esemény három napján, november 15–17. között az ország minden részéről érkező fiatalok frakciókban, illetve szakbizottságokban fognak tevékenykedni, képviselőházi plénumülést tartanak, amelyen megválasztják parlamentjük elnökét és két alelnökét. Ezt követően megvitatják a törvényeket, illetve a szakbizottságokban született módosító javaslatokat, majd szavazás alá bocsátják azokat.

Az esemény szervezői – a Pro Demokrácia Egyesület, a képviselőház és a Hanns Seidel Románia Alapítvány – szerint a projekt fő célja, hogy a fiatalok megismerjék a demokratikus értékeket és hogy tudatosítsák azt a fontos szerepet, amit egy demokratikus társadalomban játszanak. A projekt ugyanakkor arra is hangsúlyt fektet, hogy ismertesse a fiatalokkal minden egyes parlamenti párt politikai doktrínáját.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X