USR: megkezdődött a bizalmi szavazás Dan Barnával szemben

Péntektől öt napon keresztül szavazhatnak online a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) tagjai arról, hogy Dan Barna maradjon-e a párt élén.

Ionuţ Moşteanu, az USR alelnöke arról tájékoztatott, hogy a Dan Barna elnöki tisztségéről döntő bizalmi szavazás pénteken délben kezdődött el, és szerdán déli 12-kor ér véget. a tagságnak igennel vagy nemmel kell válaszolniuk arra a kérdésre, hogy egyetértenek-e azzal, hogy továbbra is Dan Barna vezesse a pártot vagy sem – magyarázta Moşteanu.

Dan Barna kedden jelentette be, hogy bizalmi szavazást fog kérni az általa vezetett USR tagjaitól, miután az államfőválasztáson nem érte el a kitűzött célt, azaz nem jutott be a második fordulóba. „Egyelőre nem mondok le, hanem bizalmi szavazást kérek. A kollégáim fognak dönteni, ahogy minden esetben, amikor kényes helyzet állt elő a párton belül” – fogalmazott Dan Barna.

Leszögezte, amennyiben továbbra is bizalmat kap a tagságtól, elkezdik a felkészülést a jövő helyhatósági választásokra. „Ez az első kudarcom, és gyávaságnak tartanám benyújtani a lemondásomat, de ha nem szavaznak nekem bizalmat a kollégák, természetesen hátralépek” – mondta Barna.

Kapcsolódók

Kimaradt?