Elnökválasztás: több mint 18 ezren szavaztak Kelemen Hunorra a Kárpátokon túl

Az Állandó Választási Hatóság (AEP) által hétfőn közzétett hivatalos részeredmények szerint az RMDSZ államfőjelöltje abszolút számokban 353 573 szavazatot kapott Romániában és 3 333-at külföldön, a nem végleges adatok szerint pedig a támogatottsága 3,89 százalékos volt. A Kárpátokon túli megyékben 18 636-an szavaztak Kelemen Hunorra.

Az RMDSZ elnöke a 2009-es államfőválasztáson 3,83 százalékos eredményt ért el az első fordulóban, akkor 372 764-en szavaztak rá. Öt évvel később, 2014-ben Kelemen Hunor támogatottsága 3,47 százalékos volt, és 329 727-en szavaztak rá. Az RMDSZ jelöltjének támogatottsága e szerint a vasárnapi elnökválasztási fordulóban arányaiban és szavazatszámokban is magasabb volt, mint öt éve, arányaiban nagyobb, szavazatszámban pedig kisebb, mint tíz éve.

Kelemen Hunor idei eredményéhez a Kárpátokon túli választók 18 636 szavazattal járultak hozzá. Ez az adat tartalmazza a bukaresti és Bákó megyei szavazatokat is. (A fővárosban és a moldvai megyében jelentősebb magyar, illetve csángómagyar közösség él.) Az RMDSZ jelöltje Bukarest és Bákó után Prahova és Suceava megyében kapta a legtöbb szavazatot.

Mint ismert, az idei EP-választásokon az RMDSZ – Porcsalmi Bálint ügyvezető elnök adatai szerint – hozzávetőlegesen 28 ezer szavazatot kapott a Kárpátokon túli megyékből, a bukaresti és Bákó megyei szavazókörzeteken kívül. A 2007-es és 2009-es EP-választásokon hozzávetőleg 12 ezer szavazat érkezett az RMDSZ listájára a Kárpátokon túlról.

Erdélyben Kelemen Hunor értelemszerűen Hargita megyében érte el a legjobb eredményt: közel 87 ezer szavazatot kapott, az államfőjelöltek közül a legtöbbet. Az RMDSZ jelöltje Kovászna megyében is megnyerte az elnökválasztás első fordulóját, több mint 40 ezer szavazattal. Abszolút számokban viszont Maros megyében több szavazatot kapott, mint Háromszéken: 55 771-et.

Kapcsolódók

Kimaradt?