Kelemen Hunor több szavazatra számít, mint 2014-ben és 2009-ben

Abszolút számban 390-400 ezer szavazatra számít az elnökválasztás első fordulójában – jelentette ki vasárnap este az RMDSZ kolozsvári eredményváróján Kelemen Hunor. Ez több szavazatot jelent, mint amennyit az államfőjelölt öt évvel ezelőtt, illetve 2009-ben kapott.

Az RMDSZ elnöke emlékeztetett, hogy az két exit poll szerint 3,9 és 4,6 százalék közötti eredményt ért el. „Ez egy jó eredmény. A legjobb, amióta az államfőválasztást a parlamenti választásokat külön tartják” – jelentette ki.

Kelemen Hunor megköszönte azoknak a magyar szavazóknak a támogatását, akik bíztak abban, hogy az RMDSZ képes képviselni az érdekeiket. Megköszönte azoknak a román választóknak a szavazatait is, akik akik „meghallották a bizalom és a tisztelet üzenetét”.

Az államfőjelölt külön köszönetet mondott a kollégáinak, a helyi szervezeteknek, a kampánystábnak, a kommunikációs és a kreatív csapatnak. „Ez nem az én eredményem, hanem egy közösség eredménye” – fogalmazott a politikus. Szavai szerint a kampány lejárt, de a munka folytatódik, jövőre helyhatósági és parlamenti választásokat is tartanak Romániában.

Kelemen Hunor elmondta, az elnökválasztási kampányban szem előtt tartott értékekre a következő kampányokban is alapozni kíván az RMDSZ. „A többség és kisebbség között tiszteletre van szükség. Le kell bontani a bizalmatlanság falát. Az a jövőkép, amit javasolunk a közösségünknek és román társadalomnak, jobbá teszi az országot” – mondta a politikus.

Arra az újságírói kérdésre, hogy melyik jelöltet támogatja az RMDSZ a második fordulóban, Kelemen Hunor azt válaszolta: előbb megvárják az első forduló hivatalos eredményeit. Közölte, hogy ezen a héten ülésezik a Szövetségi Állandó Tanács, és a testületben megvitatják, hogy milyen álláspontra helyezkedjen az RMDSZ.

Kapcsolódók

Kimaradt?