Elnökválasztás 2019: a Szatmár megyei RMDSZ-es politikusok igyekeztek jó példát mutatni


-A A+

Szatmár megye 337 szavazókörzetben 313 553 szavazásra jogosult személyt várnak vasárnap  21 óráig az urnák elé – eddig közülük még elég kevesen, mindössze 11,32 százalék (35 523 fő) élt alkotmányos jogával. A megyei rendőr-felügyelőség tájékoztatása szerint a voksolás minden szavazóhelyiségben gond nélkül kezdődött meg és eddig semmiféle incidensről nem érkezett bejelentés.

A különböző pártok politikusai igyekeztek jó példát mutatni s már a kora délelőtti órákban voksoltak — a korán kelők csapatát erősítette Pataki Csaba tanácselnök, az RMDSZ Szatmár Megyei Szervezetének elnöke.

„Én arra kérek mindenkit, hogy ne hagyja azt, hogy mások döntsenek helyette, hanem szánja rá, azt az öt-tíz percet, mozgósítsa a családját, rokonát, barátját, hisz ma mi döntünk. Ma a mi kezünkben van a döntés és nem mindegy, hogy milyen eredményt érünk el, mennyire lesz erős a szavunk. Arra a jelöltre szavaztam, aki erősíti a közösségünket, az egyedüli, akinek üzenete volt, és aki felvállalta mindennapi gondjainkat, és aki be is bizonyította eddigi pályafutása során, hogy tiszteli a magyar értékrendet. A mai nap meg fogja határozni a közvetkező öt év mindennapjait!” – mondta a politikus.

Hasonló gondolatokat fogalmazott meg voksolását követően Turos Lóránd RMDSZ–es szenátor is, akinek elmondása szerint könnyű dolga volt, „hiszen ma arra az egyetlen jelöltre adtam le a szavazatomat, akinek valóban fontos közösségünk, fontos a gyermekeink és az ország jövője.”

Kereskényi Gábor Szatmárnémeti polgármestere és a szövetség városi szervezetének elnöke hagyományosan felesége és kisebbik leánya társaságában érkezett a szavazóházba, ahol: „A tiszteletre szavaztam. Egy olyan Romániára, amelyet respektálnak és amely respektálja az állampolgárait, amely meg tud erősödni és képes biztos jövőt teremteni fiataloknak, időseknek egyaránt.”

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X