Vincze Lóránt az államelnök-választásról: „Szavazzunk a közösség számára hasznosan!”


-A A+

A csíki térség polgármestereivel, képviselőivel találkozott pénteken Vincze Lóránt európai parlamenti képviselő és Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke. Az aktuális európai témákon túl szóba kerültek a helyi ügyek is, valamint a vasárnapi államelnök választás fontosságára is felhívták a figyelmet a politikusok.

Amint Borboly Csaba megyei tanácselnöktől megtudtuk, pénteken délelőtt a csíki régió polgármestereivel és a térség parlamenti képviselőivel közösen tartottak hosszabb megbeszélést, amelyen Vincze Lóránt is részt vett.  A helyi közösségek vezetői olyan aktuális európai ügyekről kaphattak tájékoztatást, mint a Minority Safepack. Ezen kívül szóba kerültek helyi problémák is, egyebek között a medvekérdés is. Az országos politikai kérdések között a megbeszélésen természetesen kiemelten foglalkoztak az államelnök választással – részletezte Borboly Csaba.

„Számunkra egyértelmű, hogy három szinten szükséges továbbra is erős képviseletet fenntartanunk: megyei, országos és európai parlamenti szinten. A brüsszeli munka is sokkal eredményesebb tud lenni, ha elég erős a hangunk Bukarestben” – hangsúlyozta az elnök.  Borboly Csaba a vasárnapi elnökválasztás kapcsán kiemelte: el kell érni, hogy a magyarság részvétele magas legyen, hasonlóan a tavaszi európai parlamenti választásokhoz. „Minél több embert kell mozgósítanunk, hogy szavazzunk az erős képviseletünkre, illetve az azt megszemélyesítő jelöltre, Kelemen Hunorra” – mondta Borboly Csaba.

„Tulajdonképpen a szavazás már elkezdődött, hiszen Európában és a nagyvilágban már lehet szavazni a romániai elnökválasztásra egészen vasárnap estig. Azt gondolom, hogy a külföldön élő magyar közösség számára nem közömbös az, ami itthon történik” – szögezte le Vincze Lóránt.

„Van egy jó jelöltünk, egy erős jelöltünk, aki olyan témákat vetett be a kampányban, amelyekről más jelöltektől nem hallottunk. Olyan társadalomképet és olyan javaslatokat fogalmazott meg, amelyekre Romániának szüksége volna” – fejtette ki a képviselő. Vincze Lóránt arra biztatott, hogy menjenek el szavazni a magyar emberek és szavazzanak a közösség számára hasznosan a vasárnapi szavazáson.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X