FRISSÍTVE - Előkerült a kormányőrség által eltűntnek nyilvánított államfőjelölt

FRISSÍTVE: Csütörtök hajnalban elhagyta a kolozsvári szálloda szobáját, és azóta nem látták Ninel Peiát, a Román Nemzet Pártjának államfőjelöltjét. 

A politikus eltűnését a jelöltek biztonságáért felelős kormányőrség (SPP) jelezte a Kolozs megyei rendőrségnek. A SPP szerint Ninel Peia szerdán megszállt egy kolozsvári hotelben, csütörtök reggel azonban már nem volt a szobájában és a telefonhívásokra sem válaszolt. A hotel biztonsági kamerájának felvételei szerint az államfőjelölt 1 óra 17 perckor elhagyta a szállodát.

Ninel Peia 2012 és 2016 a Szociáldemokrata Párt (PSD) parlamenti képviselője volt. Idén a Román Nemzet Pártjának jelöltjeként indult az államfőválasztáson. A politikust nagyon meredek kijelentései miatt kizárták a PSD-ből. Többek között azt állította, hogy az oltások veszélyeztetik a kisbabák életét. A politikus be akarta tiltani a szexuális nevelést az iskolákban, és a magyarokat okolta a Colectiv-tragédiáért.

FRISSÍTÉS: Péntekre virradóra előkerült Ninel Peia. A Mediafaxnak nyilatkozó rendőrségi források szerint az államfőjelölt a putnai kolostornál tartózkodik, ahová imádkozni ment, de erről nem értesítette a biztonságáért felelős kormányőrséget. Könnyen elképezelhető, hogy Peia így akart bekerülni a hírekbe a választási kampány utolsó napján.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?