FRISSÍTVE – Két személyt is javasol uniós biztosnak a kormány

FRISSÍTVE: Siegfried Mureşant és Adina Văleant javasolja a kormány a Romániát megillető uniós biztosi tisztségre – közölte szerdán Ludovic Orban miniszterelnök a kormányülés után.

A javaslatokat elküldik az Európai Bizottság elnökének, Ursula von der Leyennek, aki már csak Romániára várt a jelöltek nevesítésével, miután az elutasított magyar és francia biztosjelöltek helyett már új javaslatokat kapott.

A korábbi szociáldemokrata párti (PSD) kormány által javasolt Rovana Plumbot az Európai Parlament jogi bizottsága nem találta megfelelőnek a decemberben megalakuló új európai bizottsági tagnak, az időközben bizalmatlansági indítvánnyal megbuktatott kormány másik két jelöltje ellen pedig Klaus Johannis emelt kifogást, mondván, hogy a PSD-nek nem volt már legitimitása a jelölésre, és azt mondta von der Leyennek is, hogy várjon, amíg az új kormány megalakul.

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) által alakított kormány azért küld két jelöltet, mert Ursula von der Leyen egy-egy női és férfi személyt kért minden országtól.

Orban az új kormány első hivatalos ülését követő sajtótájékoztatón rámutatott: a kettős javaslatról a kormányülésen jelen lévő Klaus Johannis államfővel is konzultált, a döntést „közösen hozták".

A kormány az EB-elnök által kiválasztandó jelöltről a parlament véleményét is kikéri. Orban azt mondta: a hatályos törvények szerint levélben kéri fel a kétkamarás parlament házelnökeit, hogy szervezzék meg a jelölt (vagy adott esetben mindkét jelölt) meghallgatását a parlament szakbizottságaiban.

Arra a kérdésre, hogy Bukarest továbbra is a közlekedési posztra javasol-e biztosjelöltet, vagy azzal is számol, hogy esetleg a (von der Leyen által eredetileg a magyar jelöltnek szánt) bővítési biztosi poszt megszerzésével is számol, Ludovic Orban azt mondta: ha lehetőség nyílik az esetleges cserére, akkor – Klaus Johannisszal együtt – tárgyalni fog erről az EB megválasztott elnökével.

A bukaresti sajtó eddig biztosra vette, hogy az új kormány az Európai Néppárt EP-frakciójának alelnöki tisztségét betöltő Mureșant fogja javasolni. Az EP ipari, kutatási és energiaügyi bizottságát elnöklő, szintén néppárti Vălean jelölése némiképp meglepetésnek számít. A PNL-ben húsz éve politizáló Vălean – aki Crin Antonescu volt PNL-elnök és korábbi ideiglenes államfő felesége – Románia csatlakozása, 2007 óta tagja az EP-nek, amely 2009-ben az ő jelentését elfogadva hirdetett harcot az unión belüli roaming-díjak korlátozása érdekében.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?