FRISSÍTVE – Ludovic Orban meg akarja tisztítani a PSD „pártfogoltjaitól” az államapparátust

FRISSÍTVE: Hadat üzent a nepotizmusnak, és meg akarja tisztítani az államapparátust a „pártfogoltaktól" Ludovic Orban, a hétfőn hivatalba lépett új kormány miniszterelnöke. A kormányülésen Klaus Johannis államfő is részt vett.

Orban szerdán, az első hivatalos kormányülés elején leszögezte: ezentúl kizárólag hozzáértő, feddhetetlen és a polgárok szolgálata iránt elkötelezett tisztségviselőket akar látni a kormányhivatalokban, amelyeket szerinte megtöltöttek „ingyenélő" rokonaikkal az eddig kormányon lévő szociáldemokraták (PSD).

A minisztériumokban létszámstop lép hatályba, és ellenőrzik azokat a kinevezéseket, amelyeket a távozó PSD-kormány a diplomáciai posztokon eszközölt a napokban.

Orban közölte, hogy már több befolyásos politikus gyermekét mentette fel, és kifejezte reményét, hogy „izomlázat kap" azoktól az aláírásoktól, amelyek a komasági alapon kinevezett államtitkárok, államtanácsosok, minisztériumi főtitkárok felmentéséről szólnak.

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) által alakított új kormány első intézkedéseként sürgősségi rendeletet hozott a minisztériumok számának csökkentéséről. Míg a Dăncilă-kabinet 25 tagú volt, az új kormánynak 18 tagja van.

A miniszterelnök a november 10-i (a külföldi választókörzetekben már pénteken megkezdődő) elnökválasztás zökkenőmentes, korrekt lebonyolítását, az energiaellátás és a közlekedési infrastruktúra felkészülését a közelgő téli időszakra és az idei költségvetés kiigazítását sorolta a kormány legsürgősebb teendői közé.

Rámutatott: az önkormányzati vezetők arra panaszkodnak, hogy nincs elegendő fedezetük az év végéig várható költségeikre, ugyanakkor elfogadhatatlannak nevezte azt a gyakorlatot is, hogy az állam „meggondolatlan költekezésének" számláját a magánszférával fizettessék ki, szándékosan elodázva az áfa-visszaigénylések kifizetését.

A jobboldalhoz közel álló Digi24 hírtelevízió szerint Romániának idén már nincs esélye a GDP 3 százaléka alatt tartani a költségvetési hiányt. A PSD-kormány az utóbbi három évben 66 százalékkal növelte a minimálbért, a közszférában ötven százalékkal növekedtek a jövedelmek, míg a reálgazdaságban feleakkora volt a növekedés. Az átlagos nyugdíj is csaknem másfélszerese a három évvel korábbinak, Románia így ma már a költségvetése kétharmadát fizetésekre és szociális védelemre költi, a beígért állami beruházások nagy része pedig elmaradt.

Johannis szerint bátorság volt vállalni a kormányzást

Klaus Johannis államfőnek bevallása szerint „megkönnyebbülést" jelent, hogy új kormánya van az országnak. Az elnök úgy vélte, bátor tett volt a PNL részéről, hogy vállalta a kormányzást, hiszen minden jogszabálytervezet elfogadása érdekében meg kell majd harcolnia a parlamentben a támogató szavazatokért. Az elnök ugyanakkor méltányolta, hogy az új kormány már a legelső rendes ülésén napirendre tűzött több, sürgősen megoldásra váró problémát.

Johannis ismét rámutatott, meggyőződése, hogy Románia azért nem fejlődött jobban az elmúlt 30 évben, mert a PSD volt hatalmon. „De az elmúlt három év minden képzeletet felülmúlt" – fogalmazott az államfő, hangsúlyozva, hogy az utóbbi PSD-kormányok „szisztematikus támadásokat" intéztek az igazságszolgáltatás, a korrupció elleni küzdelem, a befektetők és az üzleti szféra ellen.

Az új miniszterekkel folytatott beszélgetésekre hivatkozva az elnök azt mondta, egyesek közülük „katasztrofális helyzetben" vették át a tárcáikat. „Azt már tudjuk, hogy távozásuk előtt a PSD-sek kiürítették az államkasszát, így gyakorlatilag abba a helyzetbe kerültünk, hogy meg kell néznünk, miként fedezhetjük az esedékes kifizetéseket. A pénzügyminiszter szerint nagyon nehéz lesz lezárni az idei költségvetést. És hasonlóképpen nehéz lesz összeállítani a jövő évi büdzsét. Én már régóta felhívtam a figyelmet arra, hogy a PSD-sek elköltik a román emberek pénzét. Sajnos úgy tűnik, igazam volt" – fogalmazott.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?