Dăncilă nem volt jelen a miniszterelnöki hivatal átadásán

Nem volt jelen a miniszterelnöki hivatal átadási-átvételi ceremóniáján a Victoria-palotában Viorica Dăncilă volt kormányfő, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke. Ezt azzal magyarázta az Antena 3 televízióban, hogy azért nem jelent meg, mert az új miniszterelnök, Ludovic Orban korábban hazaárulás miatt büntetőjogi feljelentést tett ellene.

„Nagyon nehéz olyan embernek átadnom a mandátumot, aki büntetőjogi feljelentést tett ellenem hazaárulásért. Nagyon nehéz ezt figyelmen kívül hagyni. Én hívő ember vagyok, a hitem azt mondja, hogy meg kell bocsátanom, és én meg is bocsátottam ezt, végül emiatt nem tettem bírósági feljelentést” – mondta Dăncilă.

Az ex-kormányfő azt is elárulta, hogy a PSD-n belül „nagy az elégedetlenség” Ana Birchall volt igazságügyi miniszter hozzáállása miatt. Birchallt kedden, a tárcavezetői mandátum átadási-átvételi ceremóniáján Klaus Johannis államfő megdicsérte, mondván: a volt igazságügyi miniszter mandátuma alatt „szembehelyezkedett" a Dăncilă-kormány és a saját pártja vezetőségével, „az igazságügyi rendszert, az igazságszolgáltatás függetlenségét helyezve előtérbe”.

Dăncilă azt mondta: ő megpróbálta felmenteni tisztségéből Ana Birchallt, de Johannis nem írta ezt alá, és az elhangzott dicséret után érthető, hogy mi volt ennek oka. A PSD elnöke azt is hozzátette: Birchallt már korábban ki lehetett volna zárni a pártból, de szükség volt igazságügyi miniszterre, aki láttamozza a lakosság számára fontos jogszabályokat.

Kapcsolódók

Kimaradt?