FRISSÍTVE – Az új kormány Siegfried Mureșan EP-képviselőt jelölheti európai biztosnak

FRISSÍTVE: Siegfried Mureșan európai parlamenti (EP-) képviselőt, az Európai Néppárt EP-frakciójának alelnökét jelölheti az új bukaresti kormány az Európai Bizottságba – közölték kedden a kormánypárttól származó értesüléseikre hivatkozva hírforrások.

A parlament hétfőn szavazott bizalmat a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Ludovic Orban pártelnök vezette kormányának, így elhárult az akadálya annak, hogy Bukarest új biztosjelöltet javasoljon. A parlament által egy hónapja megbuktatott korábbi szociáldemokrata (PSD-s) Dăncilă-kormány biztos-jelöltjeinek legitimitását ugyanis Klaus Johannis államfő eddig megkérdőjelezte.

Az akkor még teljes jogkörrel működő Dăncilă-kormány első jelöltjét, Rovana Plumb szociáldemokrata EP-képviselőt szeptember végén összeférhetetlenségre hivatkozva leszavazta az EP jogi bizottsága. Dăncilă – akitől október 10-én vonta meg a bizalmat a parlament – időközben másik két szociáldemokrata biztosjelölttel is próbálkozott. Brüsszel azonban arra várt, hogy lezáruljon a román belpolitikai válság, és legitim kormány kerüljön az ország élére.

Mureșan jelöléséről sajtóértesülések szerint egyetértés van a miniszterelnök és az államfő között. Johannist öt éve a PNL éléről választották államfővé, és nem titkolta, hogy „sajátjának" tekinti a volt pártja által most megalakított kormányt.

A 38 éves, vajdahunyadi születésű, közgazdászi oklevéllel rendelkező Siegfried Mureșant is a PNL jelöltlistájáról választották meg az EP-be, ahol idén májusban második mandátumát kezdte meg. Mureșant az eddigi szociáldemokrata kormányok leghangosabb – a jobboldali hírtelevíziók által legtöbbet szerepeltett – brüsszeli bírálójaként ismeri a közvélemény.

Ludovic Orban több ízben leszögezte: egyik legsürgősebb miniszterelnöki teendőjének tartja, hogy javaslatot tegyen egy új román európai biztosra, ugyanakkor azt ígérte, hogy a jelölt személyéről mind az államfő, mind a parlament véleményét kikéri. A bukaresti sajtó úgy tudja: Orban kedd este, legkésőbb szerda reggel küld levelet Ursula von der Leyennek, az EB megválasztott elnökének Bukarest új európai biztosjelöltjéről.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?