Daniel Constantin: a Pro Románia hat-nyolc politikusa megszavazza a kormány beiktatását


-A A+



A Pro Románia "hat, hét, de az is lehet, hogy nyolc" törvényhozója jelen lesz a parlament hétfői ülésén, és bizalmat szavaz az Orban-kormánynak - jelentette be az ülés előtt Daniel Constantin képviselő.

Constantin azt mondta, az elmúlt napokban folytatott tárgyalásaik során párttársainak egy része azon a véleményen volt, hogy "jó lenne", ha a parlament bizalmat szavazna az Orban-kormánynak, majd a kabinet tevékenysége függvényében döntene az alakulat, hogy milyen álláspontra helyezkedik.

"Ha jó dolgokat tesznek, támogatjuk őket, ha nem kormányoznak jól, büntetni fogjuk. Ezek a tárgyalások ezelőtt fél órával zárultak le. Sajnos nem sikerült közös nevezőre jutnunk, így a Pro Románia törvényhozóinak nagy része valószínűleg nem lesz jelen a szavazáson, de vannak néhányan, akik meg akarják szavazni az Orban-kormányt. Azt hiszem, van hat, hét, de az is lehet, hony nyolc kolléga, akik jelen lesznek az ülésen és megszavazzák az Orban-kabinet beiktatását" - fogalmazott.

Hozzátette, akik az ülésen való részvétel és a szavazás mellett döntöttek, azért tettek így, mert ezt tartják következetesnek: "Megszavaztuk a Dăncilă-kabinet leváltását, ma pedig megszavazzuk az új kormány beiktatását, mert hosszú ideje tart az instabilitás, felelősen kell eljárnunk" - nyomatékosította.

Rámutatott, a továbbiakban sem fog "egyetlen rossz szót sem szólni Victor Pontáról", ugyanakkor meggyőződése, hogy az elkövetkezőkben is civilizált marad köztük a viszony. "Ha ő vagy más kollégák azt mondják majd, hogy ilyen körülmények között nem folytathatjuk együtt, nem fogok habozni, minden bizonnyal megtaláljuk majd a saját utunkat" - mondta még Daniel Constantin.

Párttársa, Sorin Cîmpeanu képviselő szintén ama véleményének adott hangot, hogy az országnak mielőbb kormányra van szüksége.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X