Orban optimista: szerinte Johannis már az első fordulóban győzhet


-A A+



A Nemzeti Liberális Párt (PNL) fölényes győzelemmel már az első fordulóban megnyerheti az államelnöki választásokat, jelentette ki Ludovic Orban PNL-elnök, kijelölt kormányfő csütörtökön Târgoviştén.

„Meg kell nyernünk egy kampányt. A 2014-es küzdelem nagyon nehéz volt, (...) gyakorlatilag az egész államapparátussal meg kellett küzdenünk, az összes polgármesterrel, aki gátolt minket abban, hogy kampányoljunk. Mindezek ellenére Klaus Johannis 2014-ben megnyerte a választásokat, fölényesen győzött a második fordulóban. Azt kérem önöktől, hogy 2019-ben az első fordulóban nyerjük meg a választásokat, mert képesek vagyunk erre minden gond nélkül, olyan eredménnyel, amelyre senki nem számít” – mondta Ludovic Orban.

Meggyőződése szerint a PNL képes győzni az államelnöki választások első fordulójában, messze megelőzve a második helyezetett, mivel Klaus Johannis az egyetlen olyan jelölt, akinek megvan a szükséges kiállása, tapasztalata ahhoz, hogy Romániát jobbá tegye.

A PNL elnöke Klaus Johanisszal, a Nemzeti Liberális Párt államfőjelöltjével és több liberális párti vezetővel látogatott el csütörtökön Târgoviştebe.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X