Kelemen Hunor kipróbálta, milyen a bringások élete Marosvásárhelyen

Míg az államfőválasztásokon való indulásához szükséges aláírási ívek leadására elektromos rollerrel, addig marosvásárhelyi kampányrendezvényének egyik helyszínére kerékpárral érkezett kedden Kelemen Hunor – számolt be az Erdély Televízió.

A borús őszi idő ellenére idő ellenére tucatnyi bringás várta a Színház-téren, hogy közösen tekerjenek egyet a város utcáin, felhívva a figyelmet a kerékpáros infrastruktúra hiányára.Az RMDSZ államfőjelöltje elfogadhatatlannak nevezte, hogy Marosvásárhelyen a polgármesternek húsz hivatali éve alatt sem sikerült bicikliutakat építenie. „Hogyha csak ez az egy szempont lenne, akkor is azt mondanám, hogy váltásra van szükség Marosvásárhelyen” – fogalmazott a politikus.

Marosvásárhely főteréről több évig ki voltak tiltva a bringások. A városvezetés legutóbb a Román Kerékpáros Körverseny mezőnyét sem engedte be a városközpontba, és nem engedélyezte a hagyományos főtéri kerékpáros felvonulást sem. Mindez elfogadhatóbb lenne, ha a város többi részén lennének kerékpárutak, de a politikai és civil nyomás ellenére sincsenek.

„Meg volt szavazva egy bicikliút építése a főtértől a weekend telepig, de nem lett végrehajtva a tanácshatározat, holott mellé volt rendelve az összeg is a kivitelezéshez. Ma Marosvásárhelyen így zajlanak a városfejlesztések, magyarán elszabotálják azt az élhető jövőt, amire szükségünk van, és ezen kell változtatni mindenképpen” – hangsúlyozta Soós Zoltán, az RMDSZ polgármesterjelöltje.Marosvásárhelyen 50 kilométernyi kerékpárútra lenne szükség, ennek ellenére az elmúlt években öt kilométer bringaút épült, ezek sem összefüggő szakaszok. Sepsiszentgyörgyön vagy Csíkszeredában, két jóval kisebb városban 14,5 kilométer és 20 kilométer kerékpárutat építettek az elmúlt időszakban.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?