FRISSÍTVE – Jövő hétfőn dől el, hogy sikerül-e beiktatni Ludovic Orban kormányát

FRISSÍTVE: Elutasították a képviselőház és a szenátus házbizottságai hétfői együttes ülésükön, hogy ezen a héten, szerdán szavazzon a parlament a Ludovic Orban miniszterelnök-jelölt által javasolt kormány beiktatásáról. A két ház plénuma november 4-én, hétfőn ül össze szavazni az új kabinetről.

A közös házbizottságban többséggel rendelkezik a jelenlegi ügyvivő kormányt adó Szociáldemokrata Párt (PSD), így leszavazták a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökének a javaslatát. Ludovic Orban javaslata az volt, hogy a két házbizottság hétfői együttes ülése után kedden a felső- és alsóház szakbizottságai szintén együttes ülésükön hallgassák meg a miniszterjelölteket, végül szerdán bocsássák a plénum el szavazásra az új kormány összetételét.

A szakbizottsági meghallgatások kedden kilenc órától megkezdődnek ugyan, de a végső szavazást elhalasztották november 4-re, hétfőn 14 órára, úgyhogy addig még a Viorica Dăncilă-kormány marad hivatalban ügyvivői jogkörrel.

A miniszterelnök-jelölt szerint mielőbb el kell távolítani a hatalomból a PSD-kormány „maradékát". Egyebek mellett arra hívta fel a figyelmet, hogy Romániától újabb jelöltet vár az Európai Bizottságban (EB) neki járó posztra az EB megválasztott elnöke, ezt a döntést pedig csak az új kormány hozhatja meg.

A PSD az időt húzza

Ludovic Orban felidézte, hogy a PSD saját kormányai számára mindig sokkal szorosabb, két-három napos beiktatási menetrendet szabott meg. A PSD azzal érvelt, hogy szerdára a bukaresti Colectiv-klubban 2015-ben bekövetkezett, több mint hatvan áldozatot követelő tűzvész évfordulója, csütörtökre pedig a közelgő katolikus egyházi ünnepek (Mindenszentek, illetve Halottak Napja) miatt nem lehet parlamenti ülést időzíteni.

A média egy része szerint a PSD húzza az időt, abban a reményben, hogy az új kormány beiktatását sikerül a november 10-i elnökválasztás utánra halasztani, hogy a párt elnökének, Viorica Dăncilă-nak több esélye van bekerülni – a PNL által támogatott Klaus Johannis jelenlegi államfő ellenfeleként – a második fordulóba, ha a szavazás napján még mindig ügyvivő miniszterelnöke az országnak.

A parlamenti mandátumok több mint 40 százalékával rendelkező PSD már jelezte, hogy nem vesz részt az Orban-kormányról szóló bizalmi szavazáson. Mivel a Victor Ponta vezette baloldali Pro Románia párt is bejelentette, hogy nem szavazza meg Ludovic Orban kormányát, előfordulhat, hogy a jövő hétfői ülésnapon határozatképtelen lesz a parlament és a kabinet beiktatásáról szóló szavazást az elnökválasztás utánra halasztják.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?