Hétfő délután írják alá a PNL és az RMDSZ együttműködési megállapodását

Várhatóan hétfőn 17 órakor írja alá Bukarestben a kormányalakítással megbízott Ludovic Orban és Kelemen Hunor szövetségi elnök az Orban-kabinet parlamenti támogatásáról szóló megállapodást – tudtuk meg Hegedüs Csillától, az RMDSZ szóvivőjétől.

Az együttműködési megállapodás tervezetét már a múlt héten átadta az RMDSZ elnöke a miniszterelnök-jelöltnek. E szerint az RMDSZ akkor tudja támogatni az új kormányt, ha az vállalja, hogy december 15-ig a parlament elé terjeszti a 2020-as költségvetést, nem hoz sürgősségi kormányrendelettel és felelősségvállalással törvényeket, nem módosítja 2020 végéig a választási törvényt, és érvényt szerez a kisebbségi jogokra vonatkozó törvényeknek és nemzetközi szerződéseknek.

A PNL-vel kötendő írásos megállapodásba az RMDSZ azt is bevenné, hogy az új kormány újraindítsa a kommunizmus idején államosított ingatlanok visszaszolgáltatásának folyamatát, az oktatásra fordítsa a jövő évi költségvetés hat százalékát, és kérvényezze kétmilliárd eurónyi európai támogatás átcsoportosítását a nagy-infrastruktúra programból a regionális operatív programhoz.

A megállapodásban az RMDSZ vállalná, hogy megszavazza a kormány beiktatását és parlamenti támogatást nyújtana számára a parlamenti választásokig hátralévő mintegy egyéves időszakban az előzetesen egyeztetett törvénytervezetek elfogadtatásához. „Ezek a mi feltételeink, és ezek fognak szerepelni a délután aláírandó megállapodásban is” – mondta kérdésünkre Hegedüs Csilla.

Kelemen Hunor vasárnap Brassóban hangsúlyozta, az RMDSZ nem hozta meg a döntését a kormány támogatásáról, de „nagy az esélye”, hogy megszavazzák a beiktatását. „Előbb látnunk kell, mi történik a megállapodásunkkal” – jegyezte meg. Hozzátette: a megállapodás aláírása után az RMDSZ frakciói kedden vagy szerdán meghozzák a döntést.

Ludovic Orban a tervek szerint a hétfői nap folyamán hasonló megállapodást ír alá a nemzeti kisebbségek frakciójával, a Népi Mozgalom Pártjával (PMP), a Mentsétek meg Romániát Szövetséggel (USR) és a Liberálisok és Demokraták Szövetségével (ALDE). A házbizottságok hétfői együttes ülésén dől el, hogy mikor szavaz a parlament az új kormány beiktatásáról.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?