FRISSÍTVE - Dan Barna a romániai sport ikonikus alakjának, Jenei Imrének: „Adjak egy autogramot?”


-A A+

Autogramot ajánlott fel kampánykörútja nagyváradi állomásán a romániai sport ikonikus személyiségének, Jenei Imrének az USR-PLUS Szövetség államfőjelöltje. Sokan arrogánsnak nevezték Dan Barna gesztusát, s felmerült az a gyanú is, hogy a politikus fel sem ismerte a nemzetközi hírű labdarúgó-edzőt. FRISSÍTÉS: Megszólalt Jenei Imre is.

Az államfőjelölt Nagyvárad sétálóutcáján elegyedett szóba a választókkal. Az eBihoreanul felvétele szerint odalépett Jenei Imréhez (3:20-tól), aki bemutatkozott neki, kezet ráztak, majd beszélgetni kezdtek, de a gyenge hangminőség miatt nem tudni, hogy pontosan miről, és az sem, hogy a politikus tudja-e egyáltalán, hogy kivel társalog. Az kivehető, hogy Dan Barna néhány másodperc elteltével felajánlott egy autogramot a neves trénernek.

Ez a helyszínen tartózkodók egy részében megütközést válthatott ki, egyikük hangosan arra biztatta a sportembert, adjon ő autogramot a politikusnak. Végül az államfőjelölt és Jenei Imre autogramot cseréltek, Dan Barna pedig továbbállt.

Az USR elnökének arroganciáját a sajtó egy része azzal magyarázza, hogy Dan Barna voltaképpen azt sem tudta, kivel áll szóba. Ezt a politikus pénteken a Facebook-oldalán cáfolta, és közzétette a kampánystábja által készített, megvágott és feliratozott felvételt, amely szerint azt kérdezte Jeneitől: „Adjak egy autogramot? Mert érdekes, amikor egy politikus ad egyet egy sportembernek”.

 

A jelenleg 82 éves Jenei Imrének köszönhető a romániai labdarúgás eddigi legnagyobb sikere: vezetése alatt 1986-ban megnyerte a Bajnokcsapatok Európa Kupáját a bukaresti Steaua. A magyar szakember irányítása alatt a román válogatott 1990-es labdarúgó-világbajnokságon is kitűnően szerepelt.

FRISSÍTÉS: „Persze, hogy felismert” – reagált Jenei Imre szombaton a B1TV-nek arra a kérdésére, miszerint Dan Barna tudta-e, hogy kinek akar adni autogramot. „Ott volt több barátja, szimpatizánsa, és felismertek. Beszélgettünk, és sok sikert kívántam nekik. Utána következett ez a probléma (hogy a politikus autogramot ajánlott fel neki – szerk. megj.)… Szerintem ez intelligencia kérdése” – nyilatkozta a csatornának a neves edző.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X