Tăriceanu: javasolni fogom, hogy az ALDE támogassa a PNL-kormány beiktatását

Călin Popescu-Tăriceanu szorgalmazni fogja a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) országos végrehajtó bizottságában, hogy a párt törvényhozói szavazzák meg az Orban-kormány beiktatását. Erről a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökével, Ludovic Orban kijelölt miniszterelnökkel folytatott második tárgyalási fordulóját követően nyilatkozott az ALDE elnöke.

Tăriceanu azt mondta, megállapodást fognak aláírni a PNL-vel az Orban-kormány támogatásáról, miután sikerült közös nevezőre jutniuk az előző beszélgetésen feltételként megszabott mind a tizenkét téma kapcsán. Az ALDE elnöke leszögezte, továbbra is meggyőződésük, hogy jelen helyzetben az egypárti kormány jelenti a legjobb megoldást a politikai válság megszüntetésére, és ezt a PNL is hasonlóképpen gondolja.

Az ALDE elnöke arra is rámutatott, az írásbeli megállapodásba azt is belefoglalják, hogy az igazságügyi rendszert érintő törvénymódosításokról nem sürgősségi rendeletekkel, hanem parlamenti vita révén születik döntés.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?