FRISSÍTVE - Tarom-botrány: kihallgatta a DNA a légitársaság leváltott vezérigazgatóját

Büntetőjogi vizsgálatot indított a korrupcióellenes ügyészség (DNA) hétfőn Răzvan Cuc (immár csak ügyvivő) közlekedési miniszter ellen, akit azzal gyanúsítanak, hogy megpróbálta megakadályozni több ellenzéki törvényhozó Bukarestbe jutását október 10-én, a Dăncilă-kormány elleni bizalmatlansági indítvány parlamenti szavazásának napján. FRISSÍTÉS: 

A vádhatóság hétfőn tanúként hallgatta ki Mădălina Mezeit, a Tarom állami légitársaság múlt héten leváltott volt vezérigazgatóját, aki több sajtónyilatkozatában is azt állította: a miniszter azt kérte tőle, hogy ne engedje felszállni aznap hajnalban a Bukarestbe tartó belföldi járatok egy részét, amelyeken becslések szerint 5-6 vidéki ellenzéki képviselő és szenátor érkezett a fővárosba. Mezei szerint azért menesztették, mert nem teljesítette a miniszter óhaját.

A Dăncilă-kormány leváltásához 233 voksra volt szükség, a bizalmatlansági indítványt végül a szükségesnél öttel több, 238 képviselő és szenátor szavazta meg. A Tarom gépeinek visszatartása vélhetően meghiúsította volna a kormány megbuktatását.

A média által felkapott vádaskodásra válaszolva Cuc péntek esti sajtóértekezletén azt állította, hogy az ellenzék már a szavazás előtt terjeszteni kezdte a Tarom-gépek visszatartásáról szóló, szerinte alaptalan összeesküvés-elméletet, az alkalmatlansága miatt leváltott vezérigazgató pedig szerinte azért kezdett „összevissza hazudozni" erről, mert azt reméli, visszakaphatja állását, ha politikai áldozatként tetszeleg a kormányalakításra készülő jobboldali pártok előtt.

A miniszter azt azonban elismerte, hogy a szavazás előestéjén valóban felkereste lakhelyén a Tarom vezérigazgatóját, akivel – a médiában közzétett videófelvétel tanúsága szerint – az utcán beszélgetett. Cuc szerint valóban érdeklődött arról: hány törvényhozó érkezik az október 10-i reggeli járatokkal Bukarestbe, de éppen azért akarta tudni, hogy „minden rendben van-e" az érintett járatokkal, mert ő is hallotta a gépek visszatartásáról szóló ellenzéki rémhíreket.

Az Adevărul hétfői terjedelmes összeállítása szerint öt – két temesvári, valamint a nagyváradi, szatmárnémeti és a nagybányai – járatról van szó, amelyeknek a késleltetéséről vagy törléséről a miniszter az értesülések szerint már két nappal korábban is beszélt a Tarom vezérigazgatójával. A szociáldemokrata (PSD) Dăncilă-kormánnyal szemben kritikus portál azt is tudni véli, hogy a gépek visszatartásának ötlete attól a Ionel Arsenétől, a Neamț megyei PSD-elnöktől származott, akinek a miniszter párton belüli előmenetelét köszönheti. A botrány hatására Viorica Dăncilă is vizsgálatot rendelt el a Taromnál, a kormány ellenőrző testületének jelentését hétfőre várja az ügyvivő miniszterelnök.

Mezei: Cuc átlépett egy határt

Răzvan Cuc távozó szállításügyi miniszter „átlépett egy határt", amikor úgy gondolta, hogy „csúfot űzhet egy ember karrieréből" – nyilatkozta a TAROM légitársaság volt vezérigazgatója, Mădălina Mezei, miután kihallhgatta a korrupcióellenes ügyészség (DNA).

A korrupcióellenes ügyészség székhelyéről való távozásakor a volt TAROM-igazgató azt mondta, ő hisz a családban, a karrierben és a TAROM-ban, amely számára „egy második család volt". „Răzvan Cuc átlépett egy határt, amikor úgy gondolta, hogy csúfot űzhet egy ember karrierjéből és szakmájából. Az én szakmai tervem hosszú távú stratégiát kialakítani a TAROM-nak, és én hittem Cucnak, azt gondoltam, közösen létrehozhatjuk ezt" – fogalmazott Mezei.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?