Tăriceanu: csak egy egypárti PNL-kormányt fog az ALDE megszavazni


-A A+

A Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) törvényhozói csak egy egypárti Orban-kormánynak fognak bizalmat szavazni, jelentette ki Călin Popescu-Tăriceanu a Ludovic Orban kijelölt miniszterelnökkel folytatott csütörtöki tárgyalásokat követően.

„Kifejezetten azt kértük a Nemzeti Liberális Párttól, hogy egypárti kormányt alakítson, és ez egy nagyon komoly feltétel, amely eldönti, hogy megkapják-e a szavazatunkat vagy sem” – jelentette ki az ALDE elnöke, hozzátéve, ez az a kitétel, amely nem képezheti alku tárgyát.

Kifejtette: ha a PNL többpárti kormányt alakítana, fennállna a veszély, hogy kisebbségbe kerül saját kormányán belül. „A PNL-nek körülbelül száz törvényhozója van, és a parlamenti többséghez legalább 233-ra van szükség. A kormány matematikáját tekintve a többiek kerülhetnek többségbe” – mondta Tăriceanu.

Az ALDE tizenkét pontba foglalva mutatta be azokat a feltételeket, amelyekhez az Orban-kabinet támogatását köti. Ezek között szerepel többek között az egységes adókulcs megtartása, az igazságszolgáltatást érintő sürgősségi kormányrendeletek betiltása, a nagy infrastrukturális projektek folytatása vagy a Hidroelectrica részvényeinek jegyzése a tőzsdén. Az ALDE jövő hét elején hoz döntést a Ludovic Orban vezette kormány támogatásáról.

Tăriceanu azt mondta, az ALDE nem tud egyetérteni azzal, hogy a Népi Mozgalom Párt (PMP) részt vegyen a leendő kormányban, mert „nem normális, hogy harminc évvel a kommunizmus bukása után részt vegyenek a kormányzásban a Szekuritáté besúgói”.

(Címlapfotó forrása: Inquam Photos / Octav Ganea)

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X