FRISSÍTVE - Kelemen Hunor a kormányalakításról: nem ígértünk támogatást a PNL-nek


-A A+

FRISSÍTVE: Nem ígért egyelőre támogatást Ludovic Orban miniszterelnök-jelöltnek a nemzeti liberális párti (PNL-s) kormány megszavazásához Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

A kormányalakítási tárgyalásról távozóban Kelemen kijelentette a várakozó újságíróknak, hogy „nem túl nagy a PNL-be vetett bizalmuk”, és hogy a szövetség parlamenti képviselőivel és szenátoraival folytatott jövő hétfői egyeztetés után döntenek.

Az RMDSZ államfőjelöltje azt is elárulta, hogy megmondta Orbannak: továbbra is fenntartják véleményüket, hogy a jövőre esedékes parlamenti választásokig egy olyan átmeneti kormányra van szüksége az országnak, amelyik tisztességgel kidolgozz az idei költségvetés-kiegészítést és megalkotja a jövő évi büdzsét, továbbá levezényli az elnök-, helyhatósági és parlamenti választásokat. Emellett azt is elvárják az új kormánytól, hogy ne hozzon az igazságszolgáltatást és a választási törvényt érintő sürgősségi rendeleteket, és általában véve ne léptessen életbe törvényeket felelősségvállalással, vagyis a parlament megkerülésével.

„Fél évvel a helyhatósági választások előtt nem a választási törvény módosítása a legfontosabb, miközben az önkormányzatok csődközeli helyzetbe jutottak, vannak olyan települések, ahol nem elég a pénz a közintézmények fenntartására az év végéig” – jelentette ki Kelemen Hunor.

Az RMDSZ-elnök hozzátette, hogy elvárás részükről az is, hogy a kormány a bruttó nemzeti termék hat százalékát fordítsa az oktatásra, hiszen még mindig vannak tanintézmények, amelyekben nincs például vezetékes víz. „Megfelelő költségvetéssel gyorsan tud fejlődni a tanügy is, ne várjunk újabb tíz évet az előrelépésre” – mondta.

Az RMDSZ elvárásai közé tartozik, hogy a kormány „ne nyúljon hozzá” a kisebbségi jogokhoz, viszont tartsa be a törvényt és a Románia által ratifikált nemzetközi szerződéseket. „A következő egy esztendőben nyilván nagy áttörésre nem lehet számítani, választási évről van szó, de a törvények betartása, egy korrekt viszonyulás már sokat segítene ahhoz képest, hogy eddig a nemzeti liberális párt viszonyult ezekhez a dolgokhoz” – mutatott rá az RMDSZ elnöke.

Egy újságíró kérdésére kifejtette: bár erről nem beszéltek most Ludovic Orbannal, megállapodás esetén ajánlatos volna papírra fektetni az együttműködési feltételeket. „Az RMDSZ, ha kormánykoalícióban volt vagy csak parlamenti támogatást nyújtott valamelyik kormánypártnak, mindig kötött írásos megállapodást. Az én 20 éves politikai tapasztalatom az, hogy Romániában gyakran az írásbeli megállapodásokat is megszegik, de mégis jó lenne” – fűzte hozzá.

Ludovic Orban: „pozitív beszélgetés volt”

Ludovic Orban kijelölt miniszterelnök úgy nyilatkozott az RMDSZ küldöttségével folytatott csütörtöki megbeszélést követően, hogy több témában is azonos álláspontot fogalmaztak meg, többek közt adópolitikai kérdésekben, illetve a 114-es kormányrendelet egyes cikkelyeit illetően. 

A Nemzeti Liberális Párt elnöke arról számolt be, hogy az RMDSZ-szel folytatott tárgyalás során szóba került a kormányprogram, a leendő kabinet felépítése, a lehetséges miniszterjelöltek és más, a jelenlegi helyzetben sürgető kérdések. „Részemről pozitív volt a beszélgetés, több kérdésben megegyeztünk, például az adópolitika bizonyos pontjaiban, a 114-es kormányrendelet egyes cikkelyeit illetően és a kormányprogram több más részletét tekintve is” – fogalmazott Orban, aki azt is közölte, hogy az RMDSZ illetékesei jövő héten hoznak döntést, majd még egy találkozóra sor kerül a két párt között. 

A liberális párt vezetője arról is beszámolt, hogy az RMDSZ nem támasztott feltételeket a kormány támogatásáért cserébe, viszont több olyan kérdésre vár választ, amelyre „kiemelt figyelmet fordít” a szövetség. Ilyen többek közt a költségvetés-kiigazítás, valamint az európai alapok felhasználásának témaköre. „Komoly, lényegretörő beszélgetés volt, a kormányprogram számos fontos részletét érintette, és ezek után optimista vagyok az RMDSZ döntését illetően” – jelentette ki Ludovic Orban.

Azt is elmondta ugyanakkor, hogy nem tudtak megegyezni a kétfordulós polgármester-választás újbóli bevezetését illetően, mert a PNL nem tud lemondani erről a tervezetről. Arra a kérdésre, hogy mely minisztériumok iránt mutatott érdeklődést az RMDSZ küldöttsége, Orban azt felelte: „ha az RMDSZ elnöke nem mondta el, akkor én sem mondom”.

Ludovic Orban megismételte, hogy a pártokkal való tárgyalások lezárásáig nem hozza nyilvánosságra a miniszterjelöltek névsorát.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X