Mégsem fogja képviseltetni magát a PSD a kormányalakítási tárgyalásokon

A Szociáldemokrata Párt (PSD) nem fogja képviseltetni magát a pénteki kormányalakítási tárgyalásokon - jelentette be csütörtökön este Viorica Dăncilă miniszterelnök, az alakulat elnöke.

Bár a délután folyamán a PSD elnöke még azt mondta, hogy pártjának vezetői jelen lesznek a Klaus Johannis államfő által kezdeményezett egyeztetésen, a Románia TV esti műsorában már úgy nyilatkozott, mégsem küldenek delegációt a cotroceni-i palotába. A kormányfő azzal indokolta döntését, hogy nem ülésezett a párt Országos Végrehajtó Bizottsága, márpedig ennek a testületnek kell határoznia arról, hogy milyen álláspontot képviseljen a delegáció a tárgyalásokon.

"Nem, miért is mennék holnap (pénteken - szerk. megj.) a Cotroceni-be? Az én pártom az utolsó a listán. Pedig azért nagyobb arányú képviseletünk van a parlamentben, nem vagyunk éppen az utolsók. (...) Remélem, senki nem követi el azt a hibát, hogy mellőze a párt döntését. Ahhoz, hogy elmehessünk a cotroceni-i palotába, megbízatást kell kapnunk a CExN-től, márpedig erre nem került sor. De voltaképpen mit számítunk mi? Menjen csak a többi párt" - fogalmazott a miniszterelnök, hozzátéve, pártjának vezetőtestülete pénteken 18 órától ülésezik.

Kapcsolódók

Kimaradt?