Kelemen Hunor a bizalmatlansági indítvány vitáján: ez a kormány „lemerült”

A politika egyszerű, de mi, politikusok túlbonyolítjuk – mondta kelemen Hunor RMSZ-elnök a bizalmatlansági indítvány csütörtöki vitáján a parlamentben.

„A jelenlegi kormánynak nincs már ereje, üzemanyaga a további kormányzáshoz. Lemerült, hiába próbáltuk mi két és fél éven keresztül feltölteni, ha az energiát rossz célokra használták” – fogalmazott.

Kelemen szerint az ALDE kilépése után a koalícióból, megváltozott a politikai összetétele a kormánynak, amelynek nincs többsége a parlamentben, ráadásul a parlament nem hitelesítette ezt a új kormányt.

„Egy és fél hónapja mélyül a politikai válság, az ország előnytelen feltételekkel vesz fel hiteleket, abból működik, a kölcsönöket nem fejlesztésre, hanem túlélésre fordítják – sorolta. – Új kormányra van szükség az ország minden lakosának érdekében, ezért megszavazzuk az indítványt.”

„Egy ilyen helyzetben csak egyetlen ésszerű és felelősségteljes hozzáállás lehet: a változtatás és az új esély megteremtése egy új csapattal. Nem a pártokért, nem a politikusokért, nem az államelnökért, hanem minden egyes állampolgárért, és minden egyes állampolgár jövőjéért. Röviden és őszintén ez az oka annak, hogy aláírtuk és megszavazzuk a bizalmatlansági indítványt. A következő egy év leforgása alatt három választást kell megszerveznünk, a következő kormánytól pedig ezek az elvárásaink: tisztességes adminisztráció sürgősségi kormányrendeletek nélkül, a költségvetés kiegyensúlyozott kezelése és mindhárom választás becsületes és időben való megszervezése. Ez tiszteletet jelentene az állampolgárok irányába, tiszteletet a társadalom irányába, és felelősséget a jövőért” – mondta.

Kapcsolódók

Kimaradt?