Az alkotmánybírósághoz fordulna a CSM hét tagja a PSD-ülésről kiszivárgott hangfelvétel miatt


-A A+

A Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) hét tagja kéri a CSM elnökétől, forduljon az alkotmánybírósághoz a Viorica Dăncilă kormányfő és a bírói hatóság között fennálló esetleges jogi konfliktus ügyében, miután nyilvánosságra került egy hangfelvétel a Szociáldemokrata Párt (PSD) egyik üléséről, amelyen a miniszterelnök többek között a bírák és ügyészek bűntetteit kivizsgáló ügyészségről (SIIJ) beszélt.

A CSM hét tagja rámutat, a PSD-s törvényhozók keddi ülésén Viorica Dăncilă többek között azt mondta, hogy a PSD kormányon való maradásának a tétje „nem feltétlenül a miniszterelnöki tisztség. A tét sokkal nagyobb. A tét a dossziékhoz kötődik, a speciális osztályhoz (SIIJ - szerk. megj.), az ügyészek kinevezéséhez. Remélem, nem akarják, hogy visszatérjünk..., és sokan a jelen levők közül tudják, hogy mire utaltam”.

„Elsősorban azzal a kijelentéssel, hogy egy politikai párt kormányon való maradásának és a kormány megmaradásának tétjét legfőképpen a bűnügyi dossziék, a speciális osztály és az ügyészek kinevezése jelentik, a miniszterelnök és a PSD elnöke súlyosan megsérti a bírói hatóság függetlenségét” – írják a CSM tagjai.

Emlékeztetnek ugyanakkor arra, hogy az állami hatalmak szétválasztásának elve, amelyet az alkotmány első cikkelyének 4. bekezdése szentesít, alapvető demokratikus érték, amelyet Viorica Dăncilă kijelentései súlyosan és elfogadhatatlan módon sértenek.

A dokumentum aláírói arra is figyelmeztetnek, hogy az ügyészek kinevezésébe nem szabad beleszólnia egyetlen pártnak, kormánynak vagy miniszterelnöknek sem, és Viorica Dăncilă kijelentései ezzel pont ellentétes hozzáállást fednek fel. A kijelentés ellentmond mindannak a nyilvánosság elé tárt diskurzusnak, amellyel a kormány az igazságügyi törvények módosítását próbálta indokolni, és ez rendkívüli aggodalomra ad okot, mivel azt jelenti, hogy az igazságszolgáltatást politikai fennhatóság alá szándékoznak vonni – írják.

Rendkívül aggasztó a „speciális osztályt” illető kijelentés is, főként, ha a abban a kontextusban nézzük, hogy a bírák és ügyészek bűntetteit kivizsgáló ügyészség volt vezetője visszavont néhány fellebbezési lehetőséget az illető párt néhány tagjának bűnvádi ügyében – tették hozzá.

„Felszólítjuk tehát a CSM plénumát, hogy alapvető szerepének megfelelően azonnal lépjen, és védje meg a bírói hatóság függetlenségét eme rendkívül súlyos kijelentésekkel szemben” – mutatnak rá a bírák és ügyészek.

A kérést elküldték a CSM plénumának és Lia Savonea CSM-elnöknek.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X