Soós Zoltán: Florea mesterien alkalmazta az „oszd meg és uralkodj” elvet az RMDSZ-en

„Életem legnagyobb megtiszteltetéseként élem meg, hogy másodjára is én képviselhetem azokat az embereket, akik megelégelték ennek a városnak a lezüllesztését. De ha az a kérdés, hogy mit várnék el azoktól, akik kikezdenek, akkor ez a válaszom: némi segítőkészséget” – jelentette ki a Maszolnak adott interjúban Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója, akit az RMDSZ másodszorra is polgármesterjelöltként indít Marosvásárhelyen a  jövő évi önkormányzati választásokon.

Alig jelentette be a Maros megyei RMDSZ, hogy Soós Zoltánt indítják újra Marosvásárhely polgármesteri tisztségéért a jövő évi önkormányzati választásokon, máris bírálatok érték a döntést. A városi RMDSZ volt elnöke, Vass Levente és ügyvezető elnöke, Kali István hazugsággal vádolták önt. Többek között azt állították, hogy körzeti elnökként nem vette ki a részét a munkából. Ön sem fukarkodott a kritikával. Azt állította, hogy ki akarják kezdeni a szervezeten belüli elfogadottságát. Két RMDSZ-tagról van szó, miért tennék ezt?

Engem úgy tanítottak, hogy ha segíteni nem tud az ember, akkor arra kell törekednie, hogy legalább ne ártson. Kali István és Vass Levente most éppen nem segítenek, de meglehetősen sok energiát fektetnek abba, hogy ártsanak. Ne haragudjon, de nem kívánok segíteni nekik, emiatt nem fogom felvenni a kesztyűt. Körzeti elnökként is pont így gondoltam. Nem tudtam napirendre térni afölött, hogy szinte a vásárhelyi RMDSZ nyíltan kiszolgálja Floreát. Viszont ártani sem akartam a szervezetnek, ezért egy időre csöndesen visszavonultam. A főtérre tervezett mélygarázs megszavazásával betelt a pohár. S ettől a pillanattól kaptak erőre az irányomba megtett tárgyalások is. Hozzáteszem, ha jól megfigyeli ezeket a mostani támadásokat, látni fogja, hogy csak első olvasatra vagyok én a céltábla. Valójában rajtam keresztül az RMDSZ megyei vezetését is célkeresztbe vették. Kimondhatatlanul sajnálom, hogy szervezeten belüli villongásokról kell nekem nyilatkoznom. Azt kell mondanom, hogy Florea mesterien alkalmazta az „oszd meg és uralkodj” elvet az RMDSZ-en. Most is annak a levét isszuk.

Az EMNP és az MPP azt kifogásolták, hogy az RMDSZ nem egyeztetett velük a jelölt nevesítése előtt. Jövőre minden magyar szavazatra szüksége lesz, miért nem konzultáltak a másik két magyar politikai szervezettel, annál is inkább, hogy 2016-ban megvalósult az összefogás?

Más a mostani politikai helyzet, mint amilyen 2015-ben volt. Akkor viszonylag rendszeres párbeszéd zajlott az alakulatok között. Ez mára teljesen megszűnt. Ha nem beszélgetnek a politikai vezetők, akkor nehéz közös projekteket indítani. Én az elmúlt években semmi olyan politikai tisztséget nem töltöttem be, ami feljogosított volna arra, hogy politikai egyeztetéseket kezdeményezzek. Lehet, hogy mint a nagyobbik politikai szervezet, az RMDSZ puszta nagyvonalúságból léphetett volna, de azt hiszem, ezt a júliusig tisztségben lévő Vass Levente sem tartotta fontosnak. De az igazság valahol középen keresendő, hiszen a kispártok részéről sem tudom, hogy lett volna ilyen irányú törekvés. A minap azonban történt egy örvendetes bejelentés, ugyanis a marosvásárhelyi tüntetésen a Néppárt vezetője bejelentette, hogy független polgármesterjelöltként magam mögött tudhatom a Néppárt támogatását.

Mit szól az EMNP javaslatához, hogy a magyar pártok közös koalíciós listát hozzanak létre?

Ezt a pártoknak kell eldönteniük. Azok a személyek, akik választott tisztségükből fakadóan felelnek a választási eredményekért. 2016-ban az volt az egyértelmű igény, hogy összmagyar jelöltként ne pártszínekben, hanem függetlenként induljak. Akkor ennek az igénynek eleget tettem. Ha ezúttal is ez az elvárás, akkor ennek is szívesen teszek eleget. Ha a magyar politikai alakulatok ebben közös nevezőre jutnak, részemről a lehető legnagyobb nyitottságot fogják tapasztalni, hogy a közmegegyezést segítsem és ne nehezítsem.

Az EMNP nem számolna a Szabad Emberek Pártjával (POL) a Dorin Florea jelenlegi polgármester elleni összefogásban, mert a vegyes pártokat nem tartja hitelesnek. Ön viszont úgy fogalmazott: mindenki előtt nyitva az ajtó. Kész lenne-e a POL-al szövetkezni és a támogatásukat kérni? Akár úgy, hogy a POL-nak egy alpolgármesteri széket ajánlanak fel?

Ha EMNP-s barátaink ezt így fogalmazták meg, akkor szükségesnek látom, hogy elkülönítsek dolgokat. A POL-lal nem az a baj, hogy vegyes pártnak mondja magát. Ehhez joga van, mint ahogy nekünk is arra, hogy ezzel kapcsolatosan megfogalmazzuk kételyeinket. Az viszont, hogy megkérdőjelezi az etnikai pártok létjogosultságát, meglehetősen leszűkíti az lehetséges együttműködési kereteket. De mindez egyáltalán nem jelenti azt, hogy Dorin Florea leváltásának folyamatában nem alkothatunk közös platformot. Sőt! Kívánatosnak tartom, hogy ők is, mi is képesek legyünk olyan politikai konstrukciókon gondolkodni, amelyek közös energiát igényelnek. Felelőtlenség lenne részemről alpolgármesterséget vagy bármilyen pozíciót ígérni nekik, és meggyőződésem, hogy ők sem örülnének, ha egy ilyen ajánlatról az újságok hasábjaiból értesülnének, de fenntartom azt a véleményemet, hogy az ajtó mindenki számára nyitva áll, aki ezt a kártékony városvezetést leváltani akarja. Mindezt az elvszerűség és a jóérzés határain belül természetesen. Mert a nacionalista és mondhatni prosztó megnyilvánulásairól ismert Marius Pascan sosem lesz a mi szövetségesünk. Ez a veszély mondjuk nem is fenyeget.

A POL egyik volt helyi tanácsosa, Hermann Mark Christian is bejelentette, hogy indulna függetlenként a polgármesteri székért. Ha ez így lesz, nagy valószínűséggel az RMDSZ jelöltjétől venne el szavazatokat. Hermann Mark Christian ugyanakkor nem zárkózik el attól, hogy egy előválasztáson mérkőzzön meg önnel. Elképzelhetőnek tartja, hogy ismét előválasztásokon szülessen döntés a marosvásárhelyi magyar közösség közös polgármester-jelöltjéről?

Akár függetlenként, akár koalíciós vagy az RMDSZ színeiben induló jelölt leszek, a Hermann Mark Christian indulása nem nekünk, Floreát leváltani akaróknak kedvez. A közvélemény-kutatások adatai ugyanakkor azt mutatják, hogy a polgármester még ilyen körülmények között is leváltható.

Elhangzott az a vélemény a Soós Zoltán újrajelölése kapcsán, hogy jobb is, hogy nem nyert 2016-ban, mert a jelenlegi RMDSZ-frakció mellett képtelenség lenne újrázni, annyira súlytalan illetve káros volt a tevékenységük az elmúlt három évben. Egyértelmű, hogy egy polgármester akkor tud hatékony lenni, hogyha többsége van a tanácsban. Önnek, mint az RMDSZ által támogatott jelöltnek lesz-e beleszólása abba, hogy kiket állít a tanácsosi listára a szervezet? Vannak-e preferenciái, akikkel szívesen dolgozna együtt?

A jelenlegi frakció munkájáról nem szeretnék véleményt nyilvánítani, megtettem már néhányszor korábban. Ha több odafigyeléssel lett volna vezetve a frakció, akkor nem lenne ennyire rossz a megítélése, azt meg végképp rossz hallani, hogy azzal vigasztalódunk, amit ön mondott. Biztosíthatom, hogy ha nyertem volna 2016-ban, akkor a frakció munkája is másmilyen lett volna. Természetesen vannak preferenciáim arra vonatkozóan is, hogy milyen listát alakítson jövőre az RMDSZ, s a véleményemnek hangot is fogok adni, azonban a vezetői tisztséggel együtt járó felelősség nem az enyém. Úgy tudom, hogy az erre való odafigyelés nem csak a megyei, de szövetségi elnök szintjén is prioritást fog élvezni. Többséget alkotni viszont attól tartok jövőre is csak politikai partnerekkel együtt lesz lehetséges.

Az világos, hogy a választást megnyerni csak úgy lehet, hogyha a konfliktusokat rendezik szervezeten belül. Ön mit tud tenni, és mit tesz ennek érdekében? Illetve mit vár el a bírálóktól?

Szolidaritást. Ezt várnék el. Akik bírálnak, azok tudják, hogy ez nem dicsőség, ezzel nem járnak kiváltságok. Ezzel első és másodsorban is munka jár, az ember nem azt teszi, amit szeretne, nem akkor teszi, amikor szeretné, sokkal kevesebbet van a családjával, sokkal többet olyan emberekkel, akik netán céltáblának tekintik. Félreértés ne essék, életem legnagyobb megtiszteltetéseként élem meg, hogy másodjára is én képviselhetem azokat az embereket, akik megelégelték ennek a városnak a lezüllesztését. Minden ezzel járó kellemetlenséget tudatosan vállaltam. De ha az a kérdés, hogy mit várnék el azoktól, akik kikezdenek, akkor ez a válaszom. Némi segítőkészséget.

Tenne-e gesztust például Kali István felé? Javasolná-e a tanácsosi listára?

Kali Istvánnak hasznos tagja tudna lenni egy munkára jelentkező csapatnak. Az a hangnem és azok az üzenetek, amelyek mostanság a részéről elhangzanak, elterelik a figyelmet azokról az erényekről, amelyeknek ő minden kételyt kizáróan a birtokában van. A listát azonban nem én, vagy legalábbis bizonyosan nem egyedül fogom összeállítani. De ha a helyzet váratlan politikai konstrukciót eredményez, akkor a tanácsosjelölti lista alakulását is olyan tényezők fogják alakítani, amelyek ebben a pillanatban nem láthatók.

A POL nem csak a jelenlegi városvezetésnek, hanem az RMDSZ frakciónak is bírálója. Többek között a transzparenciát hiányolják, meg az ésszerű döntéseket. Ön városvezetőként milyen intézkedésekkel segítené elő, hogy az önkormányzati munka átláthatóbb legyen?

Annak a polgármesternek, aki Florea után jön, egyetlen fegyvere a nyilvánosság és teljes átláthatóság. Gondoljon bele. 20 év után kell bemenni, átvenni a hivatalt, a folyó ügyeket, az elhallgatott problémákat, az intézményen belüli személyi és érdekellentéteket. 20 évig mindent ők határoztak meg. Számtalan csontváz fog kiesni a szekrényekből. A következő polgármesternek elementáris érdeke, hogy a legapróbb és legjelentéktelenebb rendellenességekről, no meg a legkisebb eredményekről is tájékoztassa a nagyközönséget. Ha odajutunk, a POL-nak nem az lesz a problémája, hogy a transzparenciát hiányolja, hanem hogy annak kiteljesítésében ésszerű módon részt vállaljon.

Sok kritika érte 2015-ben, amikor az előválasztáson indult, de később a kampányban is: nincs tapasztalata, „nem igazi magyar”, nem valamely történelmi felekezet tagja és sorolhatnánk. Ezzel szemben kevés szó esett a szakmai sikereiről, eddigi megvalósításairól. Milyen eredményekkel, megvalósításokkal büszkélkedhet a régész Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója? Milyen eredmények teszik önt a megfelelő jelöltté?

Van hasonlóság a múzeum egykori állapota és a mostani városháza között. 2006-ban vettem át az intézmény irányítását, megannyi tönkrement, elavult és lehasznált épületet. A múzeum raktárai átláthatatlanok voltak, az ott dolgozó szakemberállomány pedig rengeteg kívánnivalót hagyott. Az intézmény a városban és a szakmában is jóformán ismeretlen volt.

Azóta több mint 50 fiatal munkatársat alkalmaztunk, dinamikus kulturális tevékenységgel rendelkezünk, jelentős rendezvényeket tudhatunk magunkénak, mint a Múzeumok Éjszakája vagy a Római Fesztivál. Látogatóink száma megkétszereződött, több mint 60 ezer látogatónk van, illetve sikeresen gazdagítottuk a gyűjteményeinket. Az elmúlt tizenhárom évben lendületes felújítási programot kezdtünk, befejeztük a vármúzeum helyreállítását, a főtéren a Néprajzi Múzeumnak otthont adó Toldalagi palota (Marosvásárhely legszebb barokk épülete) kívül-belül megújult. 2008 óta dolgozunk a Kultúrpalota felújításán, elkészült a nagyterem, a kisterem, a lépcsőházak felújítása, illetve Európai Uniós alapokból megújul a Palota külseje. Folyamatban van a Természettudományi Múzeum felújítása (egykori Székely Iparmúzeum épülete) és szeretnénk bővíteni a Vármúzeum épületét, mert kinőttük.

Fontos kiállítások és kulturális programok szervezői vagyunk. Nemrég fejeződött be a Tonitza kiállítás, előkészületben van az „Erdélyi festészet a két világháború közt” című kiállítás, nemsokára nyílik a „Beszélő csontok” antropológiai kiállítás, illetve jövő tavasszal, a nápolyi múzeummal karöltve, megszervezzük a Pompei kiállítást. Egykor körülbelül 1300 négyzetméter kiállítófelülettel és négy épülettel rendelkeztünk, ma több mint 2700 négyzetméter kiállító felületet üzemeltet a múzeum és összesen hét épülettel rendelkezünk. Az idén végleg a múzeum kezelésébe került a görgényszentimrei Rákóczi-Bornemissza kastély, amelynek folyamatban van a felújítása. Összeségében elmondható, hogy az egykor ismeretlen intézmény ma Erdély második legjelentősebb muzeális intézménye.

Kapcsolódók

Kimaradt?