FRISSÍTVE - Johannis felszólította a kormányfőt, konzultáljon vele, mielőtt újabb biztosjelöltet javasol


-A A+

FRISSÍTVE: Klaus Johannis államfő felszólította Viorica Dăncilă miniszterelnököt: ne javasoljon Románia nevében újabb európai biztosjelöltet, anélkül, hogy konzultálna vele, és megszerezné jelöltje számára a parlament jóváhagyását.

Az elnök szerdán kiadott közleményében arra reagált, hogy a szociáldemokrata (PSD) kormányfő nem jelent meg aznap az elnöki hivatalban, elutasítva azt, hogy az államfővel egyeztessen egy újabb biztosjelöltről, miután első jelöltjét, Rovana Plumb szociáldemokrata EP-képviselőt összeférhetetlenségre hivatkozva leszavazta az Európai Parlament (EP) jogi bizottsága.

Johannis szerint azzal, hogy megtagadta az egyeztetést egy Románia nemzetközi megítélését érintő ügyben, Dăncilă súlyosan megsértette az alkotmányt, aláásta Románia hitelét, újabb bizonyítékát adva politikai dilettantizmusának és a felelőtlenségének.

Mint írtuk, Dăncilă kedden este megszerezte pártja támogatását ahhoz, hogy Dan Nica szociáldemokrata EP-képviselőt javasolja az Európai Bizottságba (EB), miután azonban erről telefonon tájékoztatta Ursula von der Leyent, az EB elnöke médiaértesülések szerint "tartalékmegoldásként" egy újabb női jelöltet is kért tőle. A PSD végül elfogadta azt is, hogy Melania-Gabriela Ciot európai ügyekért felelős külügyi államtitkár legyen Románia tartalék-jelöltje.

FRISSÍTÉS: Az államfő kapott tájékoztatást az európai biztosjelölt ügyében, hisz amikor Rovana Plumbot nevesítették, ott volt a Dan Nica neve is - közölte szerdán Viorica Dăncilă kormányfő. "A képmutatás csúcsa, hogy Klaus Johannis az alkotmány megsértéséről beszéljen. Ugyanaz a Klaus Iohannis, aki lábbal tiporja az ország alaptörvényét azáltal, hogy megtagadja az ügyvivő miniszterek kinevezését, és tudatosan figyelmen kívül hagyja az alkotmánybíróság határozatát is. Ami az európai biztosjelölt személyére vonatkozó javaslatot illet: emlékeztetem az elnököt, hogy erről a jelölésről akkor kapott tájékoztatást, amikor Rovana Plumbéról is. Valószínűleg a kampányban lévő államfő figyelmét elkerülte ez az információ"- írta a szerdai Facebook-bejegyzésében a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetője.

 

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X