FRISSÍTVE – A DIICOT főügyészének lemondását kérte Johannis

FRISSÍTVE: Klaus Johannis államfő hétfőn kérte Felix Bănilă, a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség (DIICOT) főügyészének lemondását, a bűnüldözőknek a caracali tingyilkosságok felderítésében tanúsított hozzáállása miatt. Bănilă szerint a lemondás gyávaság lenne.

Az államfő elégedetlen azzal a móddal, ahogyan a DIICOT a caracali ügyet kezeli. Úgy véli: a DIICOT közreműködésének szakmai többletet kellett volna hoznia, viszont Bănilă vezetésével „erre nem került sor, és a nyomozás számos kérdőjelt felvet”, amelyek „tovább rombolják az embereknek a hatóságokba vetett hitét”.

Johannis szerint az, ahogyan az egyik érintett családjával eljártak, ahogyan „kesztyűs kézzel bántak a bűnözőkkel és agresszíven az áldozatokkal", iskolapéldája annak, hogyan nem szabad eljárni. Mindezekért az államfő a Szociáldemokrata Pártot (PSD) teszi felelőssé, amely „politikailag fizetni fog az elkövetett hibákért”.

Emlékeztetett: a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) már két hónappal ezelőtt pontosan rámutatott, hogy a kormánynak milyen „sürgős intézkedéseket” kell hoznia a caracali tragédia ügyében.

„Vannak helyzetek, amikor a lemondás a gyávaság, a felelősség hiányának jele lenne” – reagált Johannis felszólítására kedden Felix Bănilă. „Természetesen az államfő kérését a legnagyobb komolysággal kell kezelni, amit én késedelem nélkül meg is teszek, aztán kikérem a kollégáim, a felettesem és a DIICOT főügyészének kinevezésében részt vevők véleményét, majd nyilvánosságra hozom döntésemet" – fogalmazott.

Felix Bănilă szerint az intézmények emberekből állnak, de a DIICOT vezetőjének lemondása, különösen ilyen körülmények között, rendkívüli következményekkel járhat, akár instabilitáshoz is vezethet.

Kapcsolódók

Kimaradt?