Leszavazták Plumbot a jogi bizottságban: így reagáltak a romániai pártok

Folyamatosan érkeznek a reakciók a politikai szereplők részéről azt követően, hogy az Európai Parlament (EP) jogi Bizottsága (JURI) ​csütörtökön elutasította Rovana Plumb jelölését a közlekedési portfólióért felelős európai biztosi tisztségre. Ezeket összegezzük. 

RMDSZ: új jelöltet kell nevesíteni

Romániának egy másik biztosjelöltet kellene nevesítenie, és Rovana Plumbnak „hátra kellene lépnie”, vélte csütörtökön Hegedüs Csilla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szóvivője az Agerpresnek nyilatkozva.

„Mi úgy véljük, hogy Rovana Plumb asszonynak nem kellene folytatnia az eljárást, hanem hátra kellene lépnie. Romániának pedig egy másik biztosjelöltet kellene nevesítenie” – mondta Hegedüs Csilla. Véleménye szerint egy olyan feddheteten személyt kellene nevesíteni, aki „érti, ami az Európai Unióban történik” és van politikai támogatottsága.

„Úgy gondolom, van elég szakember, politikus Romániában, aki képes lenne az európai biztosi tisztségnek megfelelni. Feddhetetlen személynek kell lennie, értenie kell, hogy mi is történik az EU-ban, és természetesen politikai támogatottsága kell hogy legyen” – fűzte hozzá az RMDSZ szóvivője

Hegedüs rámutatott, amikor egy ilyen tisztségre kell nevesíteni jelöltet, végig kell venni, hogy milyen problémák merülhetnek fel az eljárás során, és azokat mind ki kell küszöbölni.

Orban: szégyenbe maradt Románia Európa előtt

Ludovic Orban, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke arra kéri Viorica Dăncilă miniszterelnököt, hogy többé ne javasoljon európai biztosjelöltet a parlament és az államfő véleményének kikérése nélkül. 

 

Orban közleményben fejtette ki véleményét, miszerint a Dăncilă-kormány azon indítványa, hogy Rovana Plumbot javasolja a Romániát képviselő uniós biztosi tisztségbe, szégyenbe hozta az országot Európa előtt. A miniszterelnök annak ellenére ragaszkodott Plumb jelöléséhez, hogy a liberálisok többször kérték: vonja vissza javaslatát, mert Plumb alkalmatlan a magas európai köztisztség betöltésére. „Az Európai Parlament Jogi Bizottságának mai szavazata katasztrófát jelent a hatalmon lévő kormányra nézve, amely az európai partnerek részéről érkező valamennyi figyelmeztetéstől eltekintett” – olvasható a közleményben. 

A PNL vezetője felidézi, hogy Rovana Plumb esetében már első pillanatban megkérdőjeleződött a feddhetetlensége, tovább rontotta a helyzetet, hogy ellentmondásokat találtak a vagyon-, illetve az érdeknyilatkozatában, és bizonyos, az európai parlamenti választásokat megelőző kampányban kölcsönkapott pénzösszegek legális elköltését sem tudta bizonyítani. 

Tomac: Dăncilának le kellene mondani

„Hatalmas bukásként” jellemezte Eugen Tomac, a Népi Mozgalom Párt (PMP) elnöke azt, hogy az Európai Parlament (EP) Jogi Bizottsága (JURI) csütörtökön elutasította Rovana Plumb jelölését a közlekedési portfólióért felelős európai biztosi tisztségre. 

Tomac szerint Viorica Dăncilă kormányfő „precedens nélküli negatív helyzetbe hozta Romániát azzal, hogy egy támadható jelöltet javasolt” az európai biztosi tisztségre. „Kérni fogjuk Brüsszelben, hogy Belgium és Franciaország is vonja vissza jelöltjét, mivel ők ugyanolyan támadhatók, mint Plumb asszony” – nyilatkozta Tomac az Agerpres hírügynökségnek. 

Viorica Dăncilă kormányfőnek be kellene nyújtania lemondását, tette hozzá a PMP-elnök.

Barna bevonná Johannist

Románia ismét Európa fekete bárányává vált azáltal, hogy Viorica Dăncilă kormányfő makacsul ragaszkodott Rovana Plumb uniós biztosi jelöléséhez – írta Dan Barna, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke a Facebookra csütörtökön.

 

„Hívja fel Rovana Plumbot, hogy sürgősen utazzon haza. Ön nem képes tovább látni az önhöz lojális emberek gyűrűjén, de már joga sincs egy újabb nevesítéshez, mert akármit is szeretne, én most szólok, hogy a bizalmatlansági indítvány célba fog érni” – üzente Dan Barna a közösségi hálón a miniszterelnöknek. 

Az USR vezetője ugyanakkor Johannis elnökhöz fordult azzal a kéréssel, hogy vállaljon szerepet egy új, Romániát képviselő biztosjelölt nevesítésében. „Nem engedhetjük, hogy Viorica Dăncilă egyik hibát a másik után kövesse el, mert választási kampányban vagyunk” – vélekedik Barna, aki szerint olyan uniós biztosra van szüksége az országnak, aki becsületes, hozzáértő, és akivel Románia és az Európai Bizottság egyaránt nyer. „Románia hírneve forog kockán” – tette hozzá az USR elnöke.

Az ALDE szenátora európai szintű szégyenről beszél

Európai szintű szégyent jelent Romániára nézve, hogy az Európai Parlament Jogi Bizottsága összeférhetetlenség miatt elutasította Rovana Plumb jelölését a közlekedési portfólióért felelős európai biztosi tisztségre – vélekedik Ion Popa, a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) szenátora. 

Popa a Facebookon fejtette ki álláspontját, miszerint Románia szégyene annak tudható be, hogy Viorica Dăncilă miniszterelnök makacsul semmibe vette a figyelmeztetéseket Rovana Plumb jelölésének kockázataival kapcsolatban. A párbeszéd és a konzultáció hiánya hozta kínos helyzetbe az országot – állítja a szenátor. 

Ion Popa szerint Rovana Plumb elutasítása azt bizonyítja, hogy a Dăncilă-kormány „lassan kimúlik”. „Sajnos Dăncilă asszony nem magánszemélyként, hanem Románia nevében járt el, és cselekedeteivel európai szintű szégyent okozott nekünk” – tette hozzá.

Johannis: a kormányfő sürgősen nevesítsen új jelöltet

„A PSD-kormány egy újabb óriási kudarcát” jelenti Rovana Plumb jelölésének az elutasítása a közlekedési portfólióért felelős európai biztosi tisztségre, jelentette ki Klaus Johannis államelnök csütörtökön, felszólítva Viorica Dăncilă miniszterelnököt, hogy sürgősen vonja vissza ezt a nevesítést.

„A PSD-kormány egy újabb óriási kudarcát jelenti Rovana Plumb jelölésének az elutasítása a közlekedési portfólióért felelős európai biztosi tisztségre, amely Romániára is rosszt fényt vet. Itt az újabb bizonyítéka Viorica Dăncilă kormányfő hozzá nem értésének, aki azt hitte, hogy az Európai Unió vezető tisztségeibe ki lehet neveztetni embereket a párt vagy a barátok ajánlásai alapján. (...) Felszólítom Viorica Dăncilă kormányfőt, hogy sürgősen vonja vissza Plumb asszony jelölését. (...) A Szociáldemokrata Párt (PSD) ismételt politikai akciói révén az ország határain túlra importálja a hozzá nem értést, és ez negatívan hat Románia imázsára. Annak érdekében, hogy ne tetézze az országnak okozott kárt, felszólítom Viorica Dăncilă kormányfőt, sürgősen nevesítsen egy új jelöltet az európai biztosi tisztségre, de csak azután küldje el a nevesítést, hogy Románia elnöke és a parlament is jóváhagyta azt” – jelenti ki az államelnök sajtónyilatkozatában.

Az államfő megemlíti, hogy már az európai biztosjelölt nevesítési eljárásának az elején megüzente a kormányfőnek, hogy ne nevesítse Rovana Plumbot, mert a politikus nem tesz eleget a feddhetetlenségi és szakértői kritériumoknak.

„Nyilvánvaló volt a kockázata annak, hogy az Európai Parlamentben elutasítanak egy ilyen jelölést, és a kormányfőnek kötelessége lett volna ezt megelőzni. Íme, figyelmeztetésemnek volt alapja, ez a jogi bizottságban adott negatív voks nyomán bebizonyosodott. A jogi bizottság csak rendkívüli helyzetekben hívja meghallgatásra a jelölteket, és ez most azért történt meg, mert a PSD által javasolt jelölt esetében komoly feddhetelenségi problémák merültek fel” – mutat rá Johannis.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?