Több rendellenességre és fegyelmi vétségre derült fény a caracali ügyészségnél

Lezárta a legfőbb ügyészség a caracali ügyészségnél végzett ellenőrzést, amelynek során több rendellenesség és fegyelmi vétség mellett arra is fény derült, hogy öt esetben indokolatlanul ejtették a vádakat nemi erőszakkal és szabadságtól való megfosztással kapcsolatos ügyekben.

A legfőbb ügyészség szerdai közleményében rámutat: Bogdan Licu főügyész 2019 júliusában rendelt el ellenőrzést a caracali ügyészségnél a városban történt gyilkosságok kapcsán észlelt hiányosságok miatt.

Ennek során azt kellett megvizsgálnia a kijelölt testületnek, hogy a caracali ügyészek betartották-e a bűnvádi dossziék átvételével, iktatásával és elosztásával kapcsolatos rendelkezéseket, ellenőrizték továbbá a nemi erőszakkal és szabadságtól való megfosztással kapcsolatos ügyekben jelenleg folyamatban levő, illetve a 2018. eleje és 2019. július vége között lefolytatott kivizsgálásokat, valamint azokat az ügyeket, amelyekben a tettes személye ismert, és több mint egy év telt el az első feljelentés óta.

Az ellenőrzés során több rendellenességre és fegyelmi kihágásra derült fény az ügyészek tevékenysége kapcsán, öt esetben pedig alaptalanul és törvénytelenül ejtették a vádakat nemi erőszakkal és szabadságtól való megfosztással kapcsolatos ügyekben – mutat rá a közlemény. Ezekben az ügyekben újraindítják a nyomozást – tették hozzá.

A legfőbb ügyészség jelezni fogja az Igazságügyi Felügyeletnek az észlelt fegyelmi kihágásokat, ugyanakkor kéri a Craiovai Ítélőtábla ügyészségétől, hozzon intézkedéseket a caracali ügyészségen észlelt rendellenességek megszüntetése érdekében. Hat hónap múlva újabb ellenőrzést tartanak a caracali ügyészségnél – áll még a közleményben.

A caracali ügyészség egyik ügyésze, Cristian Ovidiu Popescu ellen egyébként korábban hivatali visszaélés miatt bűnvádi eljárás indult az Alexandra Măceşanu ügyében folytatott eljárás kapcsán.

Kapcsolódók

Kimaradt?