Az ALDE megszavazza a bizalmatlansági indítványt


-A A+

A Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) parlamenti képviselői meg fogják szavazni a bizalmatlansági indítványt – közölte az alakulat elnöke, Călin Popescu Tăriceanu.

Az ALDE hétfői vezetőségi ülése után Tăriceanu úgy nyilatkozott, hogy az általa vezetett párt húsz törvényhozója aláírta vagy rövidesen alá fogja írni a bizalmatlansági indítványt, és a végrehajtó bizottság hétfői döntése alapján meg is fogják szavazni azt. Călin Popescu Tăriceanu felidézte, hogy az ALDE azért lépett ki a kormányból augusztus végén, mert a miniszterelnök képtelen volt a koalíció fenntartására és egy megfelelő kormányátszervezésre.

„Ami ezután következett, az viszont minden demokratikus politikai normát felrúg: a kormányfő és a Szociáldemokrata Párt egyes vezetői kísérletet tettek az ALDE tönkretételére, szétbomlasztására, és erővel, határozatunk dacára akarták a kormányba kinevezni párttagjainkat, azt a látszatot keltve, mintha nem változott volna meg a kabinet politikai összetétele” – mondta az ALDE vezetője, aki szerint a PSD „soha nem látott agresszivitást” tanúsított.

„Nem marad más választásunk, mint megszavazni a bizalmatlansági indítványt, amely véget vet ennek a harmadik világra emlékeztető politizálási stílusnak” – tette hozzá.

Azt is kilátásba helyezte, hogy azok az ALDE-tagok, akik nem szavazzák meg a beadványt, „számolhatnak a következményekkel”.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X