Bukarestben lobbizott a nyugati tőkének az USA uniós nagykövete

Az Amerikai Egyesült Államok kész segíteni Romániát minden, a jogállamiságot érintő kérdésben – jelentette ki csütörtökön Gordon Sondland, az USA európai uniós nagykövete csütörtöki bukaresti látogatásán.

„Nem lehet civil társadalomról beszélni jogállam nélkül. Nagyon nehéz kedvező befektetési körülményeket kialakítani egy olyan országban, ahol azok, akik tőkéjüket készülnek kockáztatni, nem tudják, melyek a szabályok, vagy ami még rosszabb: azzal szembesülnek, hogy a ma még érvényes szabályok holnapra megváltoztak, miután már kockáztatták pénzüket. A jogállamiság kulcsfontosságú, és hogy ez mennyire foglalkoztat minket, azt jól példázza, hogy az USA legfőbb ügyésze, William Barrmeghívta az önök igazságügyi miniszterét” – mondta.

Az államok uniós nagykövete arról is beszélt: konzultatív jelleggel egy ütemtervet is kidolgoztak, amely azokat az intézkedéseket sorolja fel, amelyek az USA álláspontja szerint erős jogállamot biztosíthatnak.

A diplomata beszámolója szerint bukaresti vizitjének programpontjai között szerepelt egy találkozó Klaus Johannis államfővel, Viorica Dăncilă miniszterelnökkel és az igazságügyi miniszterrel is. „Látogatásunk egyik célja segítséget nyújtani bármely, a jogállamot érintő kétértelműséggel kapcsolatban, hogy Románia vendégszeretőbbé váljon nemcsak az amerikai cégekkel, hanem minden nyugati céggel szemben, amelyek következetességet és biztonságot igényelnek a vonatkozó jogszabályok terén” – mondta.

Sondland kifejtette: az USA azért nem ért egyet a Nord Stream 2 projekttel, mert azt az oroszok politikai befolyás megszerzésére használhatják fel. Az USA azt akarja, hogy Európának több energiaforrás álljon rendelkezésére, és energetikai szempontból függetlenné váljon, mondta a nagykövet.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?