Nyeregben érzi magát a kormány a bizalmatlansági indítványig

Ştefan Oprea üzleti környezetért felelős miniszter úgy véli, „konzultatív jellegű" az alkotmánynak az a cikkelye, amely szerint a kormánynak újabb bizalmi szavazást kell kérnie a parlamentben, ha változik a kabinet politikai összetétele.

A tárcavezetőtől egy Bukarestben zajló nemzetközi üzleti fórumra való érkezésekor kérdezték meg az újságírók, miért nem kér a kormány újabb bizalmi szavazást a parlamenttől, hogy szűnjön meg a jelenlegi patthelyzet.

„Az alkotmányban az áll, hogy egy kormánynak akkor kell távoznia, ha átmegy a parlamenten a bizalmatlansági indítvány, vagy lemond a miniszterelnök. Más okról én nem olvastam az alkotmányban. Nyilván ott van még a 85-ös cikkely, amelyik azt mondja, hogy ha valamilyen politikai változás történik, a parlament elé kell állni, de ez csak konzultatív jellegű. Legalábbis én így értelmezem, de nem vagyok jogász" – fogalmazott.

A miniszter szerint ugyanakkor kizárólag Klaus Johannis államfő tehető felelőssé azért, hogy megbénult a kormány tevékenysége. „Az üzleti szféra sok mindent vár tőlünk, de mi semmit sem tudunk tenni, mert van egy elnök, aki nem hajlandó semmiféle választ adni" – nyomatékosította, utalva arra, hogy az államfő még nem közölte, jóváhagyja-e a kormányfő által javasolt ügyvivő miniszterek kinevezését, a korábbi javaslatokat pedig elutasította.

Az alkotmány 85. cikkelye a következőket írja elő: (1) Románia elnöke kinevezi a miniszterelnököt, és a parlament bizalmi szavazata alapján kinevezi a kormányt; (2) Az elnök, kormányátalakítás vagy a miniszteri tisztség megüresedése esetén, a miniszterelnök javaslatára visszahívja, illetve kinevezi a kormány egyes tagjait; (3) Ha a kormányátalakítási javaslat nyomán megváltozik a kormány struktúrája vagy politikai összetétele, Románia elnöke a (2) bekezdésben meghatározott feladatát csak a parlament által a miniszterelnök indítványozására adott jóváhagyás alapján gyakorolhatja.

Korábbi összeállításunkban Puskás Bálint volt alkotmányjogász is megerősítette a Maszolnak, hogy az alkotmányban nem szerepel semmiféle szankció arra az esetre, ha a politikailag megváltozott összetételű kormány nem kapja meg a parlamenttől a kellő támogatást, és csakis bizalmatlansági indítvánnyal váltható le a végrehajtó kabinet. A politikai összetétel azután változott meg, hogy a múlt héten a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) kilépett a koalícióból, így a Szociáldemokrata Párt (PSD) magára maradt.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?