Dănciláék beperelik Johannist, mert azt állította, hogy korrupt a kormány


-A A+

A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos végrehajtó bizottsága úgy döntött szombaton, hogy beperelik Klaus Johannis államfőt, mert azt állította, hogy korrupt a kormány - jelentette be Viorica Dăncilă pártelnök.

„Ami Románia elnökének azon kijelentését illeti, hogy ez a kormány korrupt, pert indítunk, mivel - amint mondtam - nagyon könnyű felcímkézni valakit, de ezeket a minősítéseket meg is kell indokolni. Soha nem voltak korrupciós problémáim, éppen ellenkezőleg, egyike voltam azoknak, akik a jogállamiságért harcoltak, ám úgy, hogy közben tiszteletben tartsák a polgárok jogait és szabadságait is” - mondta a miniszterelnök az ülés végén.

Ugyanakkor a szociáldemokraták bejelentették, hogy az alkotmánybírósághoz fordulnak, amennyiben nem rendeződik koalícióból kiállt Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) által üresen hagyott három miniszteri tárca ügye.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X