Jóváhagyta az államfő a három ALDE-s miniszter lemondását

Jóváhagyta pénteken Klaus Johannis államfő a környezetvédelmi, az energiaügyi és a parlamenttel való kapcsolattartásért felelős miniszter lemondását. 

Az Államelnöki Hivatal közleménye értelmében az elnök aláírta azt a rendeletet, amellyel tudomásul veszi Graţiela Leocadia Gavrilescu környezetvédelmi miniszter, kormányfőhelyettes, Anton Anton energiaügyi miniszter és Viorel Ilie parlamenttel való kapcsolattartásért felelős miniszter lemondását. 

A Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) három tárcavezetője azt követően mondott le tisztségéről, hogy az ALDE vezetősége az alakulatnak a kormányból való kilépéséről döntött hétfőn. Ramona Mănescu külügyminiszter bejelentette, hogy kitart a tisztsége mellett, és azt követően kilépett az ALDE-ból.

Viorica Dăncilă kormányfő kedden elküldte az államfőnek a három ügyvivő miniszter kinevezésére vonatkozó javaslatot. E szerint az energiaügyi tárca vezetését Niculae Bădălău gazdasági miniszter, a környezetvédelmi tárcáét Ioan Deneş víz- és erdőgazdálkodási miniszter venné át ideiglenesen, a parlamenttel való kapcsolattartásért felelős miniszteri feladatokat pedig Radu Oprea üzleti környezetért felelős miniszter látná el ügyvivő jelleggel. Róluk még nem niylatkozott az államfő, aki szerdán az igazságügyi miniszternek korábban jelölt Dana Gîrbovan, és a gazdasági kormányfőhelyettesnek javasolt Iulian Iancu kinevezését utasította el.

Kapcsolódók

Kimaradt?