FRISSÍTVE – Visszalép az elnökjelöltségtől és lemond a felsőház éléről Călin Popescu Tăriceanu


-A A+

FRISSÍTVE: A kisebbik kormánypárt, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) elnöke, Călin Popescu Tăriceanu mégsem indul a novemberi államfőválasztáson, és várhatóan az őszi parlamenti ülésszak kezdetével lemond a szenátus elnöki tisztségéről.

Román lapértesülések szerint a politikus az ALDE hétfő délutáni vezetőségi ülésén jelenti be hivatalosan is, hogy visszalép az elnökjelöltségtől. A párthoz közelálló személyek szerint ezután biztosra vehető az is, hogy az ALDE felbontja a Szociáldemokrata Párttal (PSD) kötött kormánykoalíciós megállapodást is.

Ez azért is vehető biztosra, mivel az ALDE és a Victor Ponta-féle Pro Románia párt is megbeszélésre hívta Mircea Diaconu színészt, volt európai parlamenti képviselőt, aki vasárnap bejelentette, hogy szándékában áll jelöltetni magát az államelnöki választásokon, és támogatást kért az aláírások összegyűjtéséhez.

„Felhívtak telefonon és megbeszélésre hívtak, oda megyek most. Nem fogok alkudozni, mert nincs amin. Ha valaki enélkül támogatni kíván, jó, örvendek, de nem alkudozom, mert nincs, amit felajánlanom” – nyilatkozta Diaconu.

Azzal a sajtóban megjelent információval kapcsolatban, amely szerint Călin Popescu Tăriceanu ALDE-elnök visszavonhatja jelölését, és szövetségre lép a Pro Románia párttal, majd ez a szövetség Diaconut fogja támogatni, a volt EP-képviselő így válaszolt: „A dolgok jelenlegi állása szerint, a tegnap késő esti telefonhívásra gondolva és arra, hogy most megbeszélésre megyek, valószínűleg így is lesz, azonban nem üzleti tárgyalásra megyek, hanem hogy megértsem, miről is lenne szó részükről”.

Diaconu nyomatékosította, hogy továbbra is függetlenként indulna a választásokon.

Lemond a szenátus elnöki tisztségéről is

FRISSÍTÉS: A stiripesurse.ro értesülései szerint Tăriceanu arról tájékoztatta a párttársait, hogy lemond a szenátus elnöki tisztségéről is, miután szeptemberben megkezdődik az őszi parlamenti ülésszak. Az ALDE vezetője 2014 óta töltötte be a felsőház elnöki posztját – mindvégig a PSD támogatásával –, ami gyakorlatilag az államfő után a második legfőbb közjogi tisztség. A szenátusban 69 szavazatra van szükség az új házelnök megválasztásához, a nagyobbik kormánypártnak, a PSD-nek önállóan csak 68 voksa van.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X