Elakadtak a koalíciós tárgyalások: az ALDE hétfő délután dönt a kormányon maradásról

Nem tudott megegyezni a kormány átszervezéséről és karcsúsításáról a két koalíciós partner, a Szociáldemokrata Párt (PSD), illetve a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) elnöke, Viorica Dăncilă és Călin Popescu-Tăriceanu.

A két kormánypárt között hónapok óta érezhető a széthúzás, az európai parlamenti választások ALDE-kudarca után viszont hangsúlyosabbak a szakítás jelei, különösen amiatt, hogy a nagyobbik párt, a PSD nem fogadta el Tăriceanut közös elnökjelöltként, hanem Dăncilă-t jelölte a novemberi államfőválasztásra.

Az ALDE a közelmúltban feltételekhez szabta a kormányon maradást – többek között a miniszterek számának csökkentését, a tárcák élére pedig hozzáértő szakemberek kinevezését kérte –, de a PSD nem fogadta el az ultimátumot, emellett Tăriceanu azt is kijelentette, hogy a nem akarnak mindenáron komrányon maradni, és inkább a PSD-ből korábban kizárt Victor Ponta-féle Pro Románia párttal lépnek szövetségre.

A hétfői, sikertelenül zárult elnöki egyeztetést követően az ALDE 16 órára hívta össze a vezetőségi ülést, amelyen a kormányon maradásról fognak dönteni, a PSD pedig 17 órától tartja a végrehajtó bizottság rendkívüli ülését, amelyen a a koalíciós egyezség esetleges felbomlása utáni helyzetet fogják elemezni.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?