Indulna az államfőválasztáson a Maros megyei PSD többdiplomás tagja

Indulni kíván az államelnök-választáson a Szociáldemokrata Párt (PSD) Maros megyei szervezetének egyik tagja. Monica Simionescu már elkezdte az ehhez szükséges 200 ezer támogató aláírás összegyűjtését.

A 40 éves hölgy a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetemen diplomázott politikatudományok szakon, aztán a nagyszebeni Lucian Blaga egyetemen végzett mesterképzést diplomácia, külpolitika, nemzetközi kapcsolatok szakon, majd jogi diplomát szerzett a marosvásárhelyi Petru Maior egyetemen.

Az Agerpresnek elmondta, bár meggyőződése, hogy a PSD rossz irányba tart, jelöltetése nem Viorica Dăncilă PSD-elnök ellen irányul. "A politika számomra a legszebb művészet, a kormányzás művészete. Én javaslatot is tettem egy, a szociáldemokráciától eltérő doktrínára, a Terra doktrínára, amelynek középpontjában a meritokrácia áll" - nyilatkozta Simionescu

Hozzátette, hogy projektjei a jó modorra és "a hét otthoni évre" hangsúlyt fektető oktatással, környezetvédelemmel, hulladék-újrahasznosítással, erdősítéssel kapcsolatosak, emellett személyiségfejlesztéssel, pénzügyi és jogi oktatással, illetve a jótékonysági tettek ösztönzésével kapcsolatos tervei is vannak.

Az online térben közzétett választási kisfilmjeiben bevallása szerint azt akarja megmutatni, hogy ki ő valójában, nem szeretne hamis képet közvetíteni magáról a választóknak, ahogyan - szerinte - a politikusok teszik általában.

Simionescu azt mondta, nem bánja, ha az elnökválasztáson való indulási szándéka miatt kizárják a PSD-ből.  "Ha ki akarnak zárni, egészségükre! Nekem nincs veszítenivalóm. Velük vagy nélkülük, én ugyanaz az ember maradok. Nincs szükségem tisztségekre ahhoz, hogy elmondjam, amit helyesnek vélek" - szögezte le Monica Simionescu.

Kapcsolódók

Kimaradt?