Johannis: ide jutunk, ha a csatlósokkal töltjük fel a felelős állami tisztségeket

A nemi erőszak és gyilkosság áldozatául esett 15 éves lány esete bebizonyította, hogy az állam "újraindítására" van szükség Romániában, vagyis szakértelmük és nem a politikai engedelmességük alapján kell kiválasztani köztisztségviselőket - hangoztatta kedden Klaus Johannis államfő a legfelsőbb védelmi tanács (CSAT) ülését követő sajtónyilatkozatában.

Az elnök szerint a korrupció és hozzá nem értés aláásta a nemzetbiztonságot, tönkretette az államot, amely már képtelen megvédeni polgárait, nem képes garantálni legfontosabb emberi jogukat, az élethez való jogot. "Azért jutottunk ide, mert az utóbbi évek kormányai megtöltötték az országot hozzá nem értő tisztségviselőkkel, és elüldözték a szakembereket" - jelentette ki Johannis.

Az államfő szerint a szociálliberális kormánykoalíció ásta alá a nemzetbiztonságot az igazságszolgáltatási törvények módosításával, a közbiztonsági rendszerben bekövetkezett nyugdíjazási hullámmal, a börtönbüntetések lerövidítésével. A CSAT-ban valamennyi érintett intézmény bemutatta jelentését a meggyilkolt lány esetéről, az elnök pedig a segélyhívások pontosabb helymeghatározását, a reakcióidő lerövidítését, és az erőszakos bűncselekmények büntetésének szigorítását célzó intézkedéseket sürgetett. Középtávon Johannis szerint a közintézmények a köztisztségek politikamentesítése, a félreállított, elüldözött szakemberek visszahozása lehet megoldás.

A CSAT ülése után a kormányfő a belügyminisztériumban tartott sajtótájékoztatót, amelynek éléről kedden délben lemondott az alig hat napja beiktatott Nicolae Moga belügyminiszter. A kormányfő elmondta: Mihai Fifor kormányfő-helyettest jelölte ideiglenes tárcavezetőnek. Az elnök támadásaira reagálva annyit mondott: ebben a helyzetben nem a bűnbakkeresés, az egymásra mutogatás a megoldás, elutasítja a társadalom megosztását.

A kormányfő kijelentette: nyitott arra, hogy a - kormánypárt elnökeként - rendkívüli ülésszakra hívják a parlamentet és sürgősségi kormányrendelettel hozzák meg azokat az intézkedéseket, amelyek elkerülhetővé teszik a caracalihoz hasonló tragédiákat.

Kapcsolódók

Kimaradt?