FRISSÍTVE - Tinigyilkosság: lemondott a hat napja kinevezett belügyminiszter

FRISSÍTVE: Lemondott tisztségéről a caracali ügy miatt a belügyminiszter – jelentette be maga Nicolae Moga a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) ülése előtt tartott sajtótájékoztatón. FRISSÍTÉS: A Szociáldemokrata Párthoz közel álló források szerint Viorica Dăncilă miniszterelnök Mihai Fifor stratégiai partnerségekért felelős miniszterelnök-helyettest, volt honvédelmi minisztert javasolja a belügyi tárca ügyvivő vezetői funkciójába. FRISSÍTÉS1: Klaus Johannis államelnök kedden aláírta a rendeletet, amellyel Mihai Fifor miniszterelnök-helyettest ügyvivő belügyminiszternek nevezi ki.

Nicolae Moga Carmen Dant váltotta a belügyi tárca élén, kinevezését július 24-én hagyta jóvá Klaus Johannis államelnök. A tisztségébe alig hat napja beiktatott tárcavezető azzal indokolta lemondását, hogy ezzel a gesztussal próbálja megmenteni a belügyminisztérium megtépázott tekintélyének maradékát.

„A Dăncilă miniszterelnök-aszonnyal folytatott beszélgetések nyomán úgy döntöttem, hogy távozok a belügyminisztérium éléről” – fogalmazott a politikus. Rámutatott: a caracali ügyben minden nyomozás folytatódik, bízik a „becsületes” minisztériumi kollégáiban, akiknek megköszönte az együttműködést.

„A miniszterelnök-asszonynak köszönöm a támogatást. Ehhez hasonló események a jövőben nem történhetnek meg” – zárta rövid sajtótájékoztatóját Nicolae Moga.

A múlt héten elrabolt, megerőszakolt és megölt Alexandra ügye hatalmas közfelháborodást váltott ki az országban, miután kiderült, hogy hiába hívta háromszor is a 112-es segélyhívószámot elrablója telefonjáról, a hatóságok nem voltak képesek idejében közbelépni, hogy megmentsék az életét. A rendőrség belső vizsgálata szerint a segélyhívást fogadó szolgálatos rendőr nem hitt az áldozatnak, felületesen járt el, nem próbált részleteket megtudni fogva tartása helyszínéről.

FRISSÍTÉS: A Szociáldemokrata Párthoz közel álló források szerint Viorica Dăncilă miniszterelnök Mihai Fifor stratégiai partnerségekért felelős miniszterelnök-helyettest, volt honvédelmi minisztert javasolja a belügyi tárca ügyvivő vezetői funkciójába.  

FRISSÍTÉS1: Klaus Johannis államelnök kedden aláírta a rendeletet, amellyel Mihai Fifor miniszterelnök-helyettest ügyvivő belügyminiszternek nevezi ki. Az államelnök aláírta ugyanakkor a Nicolae Moga belügyminiszter lemondását jóváhagyó dekrétumot is. 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?