Johannis: a kormány vonja vissza az igazságügyi törvényeket módosító jogszabályokat

Klaus Johannis arra szólította fel a Szociáldemokrata Párt (PSD) és Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) alkotta többséget, hogy vonják vissza az igazságszolgáltatás működését és a büntetőtörvénykönyveket módosító, utóbbi két évben meghozott jogszabályokat. 

Az államfő a Cotroceni-palotában tartott vasárnap esti sajtótájékoztatóján azt mondta, ezt nemcsak ő várja el a PSD-ALDE többségtől, hanem a Velencei Bizottság, az igazságszolgáltatási rendszer kompetens szakértői, valamint mindazok a román állampolgárok is, akik a PSD „inkompetenciája és korrupt volta” miatt szenvednek. 

„Ha ezt nem teszi meg ez a kormány, akkor ígérem, hogy a választások után új többséget fogok összegyűjteni, amely meg fogja tenni ezt a lépést. És az nem fog itt megállni, hanem meg fogja erősíteni az államot, hogy a román állampolgárok jogai valódi védelmet élvezzenek” – fogalmazott az elnök, aki szerint az elmúlt évek PSD-kormányzása alatt nagyon meggyengült az állam. 

Azt is kifejtette, mindent megtett, hogy elodázza az igazságügyi törvények módosítását, de nem tudta teljesen megakadályozni azt, és ennek máris érződik a hatása. „Ezeket a hatásokat ki kell küszöbölni” – szögezte le az államfő.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?