Orbán Viktor a jubileumi Tusványoson: igent mondunk a demokráciára, nemet a liberalizmusra (percről percre)

A tőkés piacgazdaság kereteit, a demokratikus jogi és politikai intézményeket fenn kell tartani, de a társadalmi szerveződés módját meg kell változtatni, vagyis "demokrácia igen, liberalizmus nem" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Tusnádfürdőn. Az úzvölgyi temető ügyéről az mondta: enneka a megoldása nem politikai természetű. A beszédét percről percre közvetítettük.

13:40

Úzvölgye: a megoldás nem politikai természetű

Hagyományos módon a beszéde után a közönség kérdéseire válaszolt a miniszterelnök. Az úzvölgyi temető ügyére vonatkozó kérdésre reagálva kijelentette: erről tárgyalás folyik a román féllel. Hozzátette: nem tud politikai kategóriában beszélni arról, ami történt, mert nem érti, hogy juthat embereknek eszébe az, hogy akármilyen vitát kegyeletsértő módon rendezzenek. Így a megoldás sem politikai természetű – jelentette ki.

13:33

Van-e erő a következő 15 évhez

Orbán azt nevezte a fő kérdésnek, hogy van-e erő a következő 15 évhez. „Filozófiailag közelítve a történelemnek van célja, mi viszont rájöttünk arra, hogy nem az időnek kell célt tulajdonítani, hanem a saját életünknek kell értelmet adni” - mondta a miniszterelnök. Szavai szerint az ő nemzedék történelmi lehetőséget kapott a magyar nemzet megerősítésére. „Igazságtalanul nehéz küzdelem ez. Írva van, hogy senkit sem próbál meg erőn felül. Ma a magyar nemzet birtokában van azoknak a képességeknek, amivel meg tudja magát védeni és független tud maradni” – jelentette ki.

13:13

Milyen jövője lesz az illiberális demokráciának?

Orbán szerint az európai liberálisok úgy gondolják hogy van a kezükben egy tézisrendszer, ami megbékélést, jólétet hoz majd az embereknek. Ez mondja meg, mit és hogyan szabad gondolni, mit kell elutasítani, mi nem fér össze a liberális eszmékkel. „A világon mindenhol, de az EU-ban különösen a kapcsolatokat a lazán szerveződő üzleti kapcsolatok mintájára kell alakítani – ezt gondolják a liberálisok” – részletezte. Szerinte így érthető, hogy miért támogatják a migrációt, és miért Soros György hálózata szervezi. „Csak akkor lehetsz szabad, ha meg tudsz szabadulni sok mindentől – ez az elképzelésük. Ennek van antitézise, amit én illiberálisnak hívok: van többség, tiszteletben kell tartani. Állam nem lehet a kultúrával, családdal szemben” – jelentette ki.

Milyen jövője lesz az illiberális demokráciának? – tette fel a kérdést Orbán. Erre szerinte még nincs pontos válasz, de mindenhol azok a pártok szerepeltek jól az EP-választásokon, „akiket a liberálisok ágyúval lőttek”. Szerinte az illiberális demokrácia elképzelése helyes, csak új szót kellene kitalálni. „Az illiberális politika értelme nem más, mint a keresztény szabadság, és annak megvédése, és a politika arra törekszik, hogy megőrizzen mindent, amit a liberálisok megvetnek” – magyarázta.

Leszögezte: Magyarországot csak így tudják megerősíteni, ha az előttük álló 15 évet azzal töltik el, hogy szembeforduljnak a liberális korszellemmel és internacionalizmussal. „Álmodunk vagy ébren vagyunk? Valóban lehetséges-e, hogy egy 10 milliós ország az EU-ban a liberális korszellem alatt kimásszon az adósságcsapdából, elutasítsa a migrációt, védje a családot, megteremtse a keresztény szabadság rendjét. Lehet-e ezt túlélni és sikerre vinni? Igen, lehet, de csak ha bátrak és összetartóak vagyunk, most kell a vitézség” - zárta beszédét Orbán Viktor.

13:01

„Miért gyűlölnek minket?”

„Mikor bennünket támadnak és kritizálnak, nem vitatkoznak, hanem gyűlölnek” – jelentette ki Orbán. Szerinte arra vezethető vissza a liberálisok feléjük áradó gyűlölete, hogy míg a világrend egyik helyes felfogása, hogy legyenek szabad államok, járják a saját útjukat, alakítsák ki az együttműködés rendjét, addig egy másik szerint kell hogy legyen egy hatalom, ami alatt egyesíteni lehet az európai népeket, egy nemzetek felett álló erő. „Birodalmi jelleg ez, használhatnánk az imperialista jelzőt, de nem tesszük” - mondta Orbán, aki szerint a kommunistákra volt jellemző ez a gondolkodás.

Orbán szerint akik gyűlölik őket, azt hiszik, posztnacionalista, posztkeresztény időszakba kell átvezetni az emberiséget, ehhez új modell kell. „Az egyetemes üdvözülést propagáló elmélet csak akkor működik, ha egységes. Ha ellenállásba ütközik, akkor gyűlölettel reagálnak rá. Kis makacsságot sem tűrnek meg, mert ha az bemutatja, hogy máshogy is lehet, akkor az egyetemes tan hamis” – magyarázta.

12:55

Az illiberalizmus és a Gyalog galopp

A kormányfő úgy fogalmazott: egyén és egyén viszonylatában is újak az alapok az új rendszerben,k amelyben mindent szabad, ami mást nem sért. „Ami most nálunk van, más erkölcsi iránytűt követ. Nem ez a helyes definíció, hanem hogy amit nem akarsz, hogy neked cselekedjenek, te se tedd a másikkal. És amit magadnak kívánsz, azt tedd a másikkal” – részletezte.

Kifejtette, nem érti, egyesek miért olyan érzékenyek az illiberális szóra. „Erről a Gyalog galopp jut eszembe, amikor a lovagoknak nem szabad kimondani egy szót, holott ki kéne mondani. Ugyanez a helyzet az illiberális szóval. A liberálisok kialakították azt az értelmezést, hogy az il-liberális fosztóképző, a nemzet csak álcázza magát demokráciának, holott nem az” – magyarázta.

Szerinte liberális demokrácia csak ott lehet, ahol előtte keresztény kultúra létezett. A liberális demokrácia addig volt életképes, míg megvoltak a keresztény értékei, az elmúlt 20 évben radikálisan megváltozott a tartalma - mondta Orbán. „Létrejött egy illiberális állam és egy valódi politikaelméleti modell, egy sajátos kereszténydemokrata állam” – jelentette ki.

12:50

Milyen az illiberális demokrácia?

Ezután Orbán egy politológiai-filozófiai eszmefuttatást tartott. Emlékeztetett: a nemzetközi értelmezés szerint liberális demokráciáknak kell működniük, ebből liberális birodalomnak kell kiépülnie. „Innen nézve nyilvánvaló, hogy Magyarország valami mást csinál. De mit?” – tette fel a kérdést. Szerinte a választ lehet a filozófia irányából közelíteni, és a gyakorlati politika felől is. Felidézte: a Fidesz 2010-es hatalomátvételekor kevesen fizettek adót, kilátástalan volt adóssághelyzetet. A közösség kulturális identitása hanyatlott, nemzethez tartozás eltűnt, a rendőrség, hadsereg leépült – sorolta.

Szavai szerint arra kellett választ adni, hogy a problémát lehet-e a liberális demokrácián belül kezelni. Szerinte nem. A piacgazdaság kereteit, a demokráciát fenn kell tartani, de máshogy kell a társadalmat szervezni. „Itt jött arról a vita, mi ez” – mondta Orbán, sorolta a különbséget a liberális és illiberális demokrácia között: a közösség és az egyén egymáshoz való viszonyát új alapokra helyezték.

„A liberális felfogásban az egyéni teljesítmény magánügy, nem eshet erkölcsi megítélés alá. Egy nemzeti rendszerben az az egyéni teljesítmény érdemel elismerést, ami a közösség érdekét szolgálja” – magyarázta. Példaként említette a sportteljesítményt, amely egyéni teljesítmény, de a közösség magáénak érzi. Majd sorolta:  öngondoskodás, munka, saját egzisztencia megteremtésére való képesség, adófizetés, tanulás, családalapítás, gyermeknevelés, nemzeti önreflexióban való részvétel – ezek azok, amit a Fidesz támogat, erkölcsileg magasabb rendűnek tart. „Ez egész más, mint ami 90-ben létrejött” – jegyezte meg.

12:43

A gazdaságra nehéz idők jönnek

Orbán nem biztos abban, hogy a felsorolt hibákat ki tudják-e javítani a következő 5 évben. Szerinte a gazdaságra nehéz idők jönnek, fel kell készülni arra, hogy a legfontosabb nyugat-európai partnerek nem úgy növekednek majd, ahogy kellene. Új útvonalat kell tervezni 2020-21-re, erre már volt példa az első gazdaságvédelmi akciótervvel – jelentette ki. Közlése szerint valamikor jövő tavasszal kell egy második akcióterv, 2020 őszén pedig egy harmadik gazdaságvédelmi akcióterv is jöhet, amelyeknek versenyképesség-javító tartalommal kell bírniuk, és ezeket még ki kell dolgozni.

12:42

„A harcnak nincs vége”

Orbán hangsúlyozta, hogy a harcnak még nincs vége. Szerinte a Magyarország ellen „oly sok támadást indító” Európai Bizottságnak vissza kell térnie az alapszerephez, a szerződések őreként kell viselkedni. „Ez nem politikai testület, nem dolga, hogy politikai támadást intézzen, ennek véget kell vetni” – magyarázta.

A kormányfő szerint a Spitzenkandidat (csúcsjelölti) rendszer „nem múlt ki, csak visszakerült a helyére”. Megjegyezte, hogy az EU politikai irányvonalát nem az Európai Bizottság határozza meg, és a stratégiai döntéseket amúgy is az Európai Tanácsban kell meghozni. „A győztes párt elnöke az EP elnöke legyen, ne a bizottságé, utóbbinál a miniszterelnökök, vagyis a Tanács döntsön” – mondta Orbán.

12:39

Ezek voltak az EU hibái

Orbán szerint az elmúlt 5 évben súlyos hibák voltak az EU-ban, ezeket ki kell kijavítani a következő 5 évben. Az Európai Bizottságnak szerinte ki kell vonulnia a migráció témaköréből, létre kell hozni a belügyminiszterek tanácsát, minden jogkört és teendőt oda kell terelni. Az európai szocializmus helyett vissza kell térni a versenyképes európai gazdaság eszméjéhez. „A sikeres gazdaságokat nem szabad támadni, támogatni kell. Munkanélküli alapjövedelem nem kell, helyette munkahelyek és adócsökkentés kell” - mondta a miniszterelnök.

12:38

„Soros György jelöltjeit elgáncsoltuk”

Orbán megállapította: Magyarország ma biztató pályán van, de van javítanivaló. Úgy vélekedett, hogy a biztató pályán maradást kívülről fenyegeti veszély. „A következő egy évben az történik, hogy ezeket a támadásokat elhárítjuk, megvédjük Magyarországot” – fogalmazott. Szerinte egy támadást már elhárítottak azzal, hogy végül nem „Soros György jelöltjei” kerültek az uniós testületek. „Megakadályoztuk, hogy ideológiai gerillákat helyezzenek fontos posztok élére, bizottság élére is gyakorlatias szemléletű, 7 gyerekes családanyát sikerült megválasztani" – utalt Ursula von der Leyen bizottsági elnökre.

12:30

Második rendszerváltás, lépésről lépésre

Az elmúlt 30 év kihívásairól elmondta: a feladat az volt, hogy kivívják az ország szabadságát, majd a piacgazdaságot és demokratikus jogi és politikai intézményrendszert kellett építeni. Utána az volt a feladat, hogy „a visszatért utódcsapatokat” legyőzzék. Ezzel  a miniszterelnök az MSZP 1994-es választási győzelmére utalt. Egykori SZDSZ-es harcostársairól kijelentette: „amikor a liberális rendszerváltás történt, ez a nemzedék nem kapta meg a kormányzás lehetőségét, és később sem, majd elfogyott a tér az ő politikai nemzedékük elől”.

Szavai szerint a rendszerváltás és az MSZP legyőzése után egy második rendszerváltás előkészítésének kellett nekiállni, 2010-ben az új nemzeti rendszert be kellett vezetni. Ezt építette a Fidesz 2006-10 között lépésről lépésre úgy, hogy a tömegtámogatás fennmaradjon – emlékeztette hallgatóságát. „Úgy éltük meg az elmúlt 10 évet, hogy kőműveskanál és kard volt a kezünkben, a nemzetközi elfogadottsággal meg kellett küzdeni, a támogatásokat vissza kellett verni” – jelentette ki.

12:25

„Az a jó, hogy ez a 30 év mögöttünk van”

Orbán így foglalta össze egy mondatban a 30 év tapasztalatát: „Az a jó, hogy ez a 30 év mögöttünk van és nem előttünk”. Szavait derültség fogadta. Szerinte az elmúlt 30 év legfontosabb feladata volt megtalálni a nemzet modern korban a fennmaradáshoz szükséges új létformáját. „Ez nehéz volt, de most bizakodóan, tervekkel teli tarisznyával, erősödés érzésével ülünk együtt” – fogalmazott a kormányfő, megjegyezve, hogy ez nem természetes állapot, hanem csoda.

12:21

Orbán Viktor: megtiszteltetés 30 éve itt lenni

Ezúttal is nagy tapssal köszöntötte a közönség Orbán Viktort, aki beszéde elején megtiszteltetésnek nevezte, hogy 30 éven keresztül itt lehetett Tusványoson. A kormányfő megköszönte Tőkés Lászlónak az EP-képviselőként végzett munkáját, de az RMDSZ-nek is gratulált a két EP-képviselői mandátumhoz. „Tudom, hogy kutya körülmények közt érték el ezt az eredményt” – jelentette ki.

12:19

Új magyar egységet, erdélyi NER-t sürgetett

Tőkés egy új magyar egység létrehozását sürgette. A Fidesznek üzenve úgy fogalmazott: elhibázott volna az „egyeduralmához görcsösen ragaszkodó” RMDSZ feltételek nélküli, egyoldalú favorizálása és egy erdélyi magyar egypártrendszer végleges bebetonozása. Szerinte Tusványos szellemében a Fidesz által meghonosított nemzeti együttműködés modelljét kellene Erdélyben is követni, ehhez kérte a magyar kormány és Orbán Viktor segítségét.

12:16

Beszólt az RMDSZ-nek is

A volt püspök hangsúlyozta: tényleges rendszerváltásra van szükség Romániában. Szavai szerint „a posztkommunista rezsimet is meg kell dönteni, ahogy Magyarországon történt". Az RMDSZ és a Szociáldemokrata Párt (PSD) korábbi együttműködését "opportunista önfeladásnak" nevezte.

„Engedje meg Kelemen Hunor elnök úr, hogy gratuláljak ahhoz a 35 ezer szavazathoz, melyet a Fejlődő Erdély választási jelszavával a Kárpátokon kívüli területekről az európai parlamenti választásokon begyűjtöttek” – jelentette ki gúnyosan az EMNT elnöke. Megjegyezte: az RMDSZ egy egész EP-mandátumról „vétkes módon, önként lemondott”, sőt még a meglévő kettő megszerzését is kockáztatta.

12:13

Odaszúrt a „migránsbarát” politikusoknak is

Beszédében a volt EP-képviselő ostorozta az EU bevándorláspárti politikusait. Szavai szerint az Unió és az ENSZ mögött meghúzódó globális háttérhatalmak kétes indítékú tárgyalásokon szövögetik a kontinen elárasztására és keresztény identitásának felszámolására irányuló terveiket. „Magyarokként büszkék lehetünk arra, hogy hazánk nem enged a reá nehezedő brüsszeli és New York-i politikai nyomásnak és mesterkedéseknek, és közép-európai, olasz és amerikai szövetségeseivel vállvetve védelmére kel országunk szuverenitásának, Európa és tagnemzetei identitásának” – jelentette ki.

12:10

Odaszúrt egyet Borboly Csabának

Tőkés elmondta: a tábor megnyitásának reggelén csodálkozva hallgatta a Kossuth Rádióban, hogy a Hargita Megyei Tanács RMDSZ-es elnöke, Borboly Csaba „házigazdaként” szólt a nyilvánossághoz. „De kicsire nem adunk” – jelentette ki. Megjegyezte, számára az a fontos, hogy Tusványoson az alapítók, a Fidesz és „az erdélyi nemzeti erők képviselői, akik a legmostohább időkben is hűségesek maradtak a szintén 30 évet számláló Temesvárhoz, valamint a rendszerváltozással párban haladó bálványosi folyamathoz”. 

12:04

Tőkés kitüntetésének visszavonását Trianon 100. évfordulóján tárgyalják

Az EMNT elnöke beszédét azzal a bejelentéssel kezdte, hogy 2020. június 4-ére, Trianon 100. évfordulójára tűzte ki a Legfelsőbb Bíróság annak a perének a tárgyalását, amelyet a Románia Csillaga érdemrend visszavonása miatt indított. Tőkés László felidézte: ez az elismerést azután vonta meg tőle Klaus Johannis államfő, hogy hat évvel ezelőtt, szintén Tusványoson felkérte Orbán Viktort: az osztrák dél-tiroli modellnek megfelelően vállaljon védhatalmi szerepkört az erdélyi magyarság iránt.

A sors különleges iróniája az, hogy a kitüntetésben a romániai forradalom 20. évfordulóján az a Traian Bǎsescu államelnök részesített, aki Orbán Viktor miniszterelnök úrral együtt annakelőtte többszöri vendége volt szabadegyetemünknek, s aki azóta a székelység és a román–magyar párbeszéd nagy barátjából a szélsőségesen nacionalista román Népi Mozgalom Pártjának alapítója és vezéralakja lett, szász elnökutódjával versenyt szaladva a „magyarbarátságban” – jelentette ki Tőkés.

11:53

Németh Zsolt köszöntötte az egybegyűlteket

A tusnádfürdői futballpályát színültig megtöltő egybegyűlteket – szintén a hagyományos módon – Németh Zsolt köszöntötte. „A nemzet helyzetéről fog beszélni miniszterelnök úr és püspök úr. Támogatni fogják a nemzetet" – harangozta be Orbán Viktor beszédét Tusványos egyik alapítója. Majd – szintén a hagyományokhoz híven – Tőkés Lászlónak adta át a szót.

Kapcsolódók

Kimaradt?