Tőke Ervin lett az EMNP ifjúsági partnerszervezetének az elnöke

Tőke Ervint, az Erdélyi Magyar Néppárt csíkszeredai önkormányzati képviselőjét választotta a szervezet elnökévé az EMNP ifjúsági partnerszervezeteként megalapított Minta. Toró T. Tibor, az EMNP elnöke kijelentette: 23 évvel ezelőtti önmagát látja a mintásokban, továbbá a párt szövetségesének és barátjának nevezte az új ifjúsági-politikai szervezetet.

A Minta küldöttgyűlésén 11 helyi tagszervezet 61 küldöttje vett részt. Tőke Ervin 60 érvényes leadott szavazat mellett 59 igennel és 1 tartózkodással szerzett bizalmat. Az elnök 29 éves, erdőmérnöki oklevéllel rendelkezik. A Néppárt csíkszeredai szervezetének ügyvezető alelnöke, 2012 óta helyi tanácsos, az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) alapító tagja.

Tőke Ervin kijelentette, a Minta ,,jó ügyet és jó politikai közösséget" támogat, a tagok pedig az elmúlt választási év politikai kampányai során is bebizonyították, hogy ,,erős ellenszélben" is képesek dolgozni. Fontosnak nevezte, hogy a Minta megoldást találjon a fiatalok kivándorlása ellen, mert az ,,hasonló módon tizedeli a közösséget, mint egy háború".

Toró T. Tibor üdvözölte, hogy 23 évvel a rendszerváltás után a Minta az első politikai célokat is felvállaló ifjúsági szervezet, amelyik nyílt módon egy párt mellé társul. ,,Manapság nagy bátorság kell vállalni azt a politikai identitást vállalni, ami nem a mainstreamhez tartozik Erdélyben" - mondta a Néppárt elnöke.

Toró a Mintát létrehozó politikai nemzedék legfontosabb céljának az erdélyi autonómiaharcban való áttörést nevezte. Úgy fogalmazott, reméli, hogy a Minta vezetői már ,,nem lesznek nyugdíjasok", amire az erdélyi magyar közösség autonómiaformáit sikerül létrehozni.

Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke arra buzdította a Minta küldötteit, hogy együttműködésre törekedjenek az erdélyi, a magyarországi és a kárpát-medencei nemzeti-keresztény elkötelezettségű, fiatalokat tömörítő szervezetekkel.

Bozsó Imre Lehel, a Magyar Ifjúsági Tanács elnöke örvendetesnek nevezte, hogy a Minta tagjai megalakulásuk révén felvállalják politikai álláspontjukat, valamint üdvözölte, hogy a Néppárt vezetői bátorítják véleménynyilvánításukat és nem ,,felülről diktálják azt”.

A közgyűlés megvitatta a Minta alapszabályzatát, továbbá megbízta az elnökséget a szakbizottságok megalapításával is. A Minta 27 küldöttet delegál az Erdélyi Magyar Néppárt szombati, kolozsvári Országos Küldöttgyűlésére.

Kapcsolódók

Kimaradt?