A kommunizmus borzalmait bemutató múzeum létesül a parlament épületében

A kommunizmus romániai borzalmait bemutató múzeum létesül a parlament épületében – döntötte el szerdán a képviselőház.

A parlament alsóháza ügydöntő jogkörrel szavazott a törvénytervezetről, amelyet a törvényhozói testület 276 támogató vokssal, két tartózkodás mellett fogadott el. A szenátus korábban elutasította a tervezetet. A jogszabályt Klaus Johannis államelnöknek kell aláírnia ahhoz, hogy hatályba lépjen.

A törvény szerint a múzeum az 1945–1989 közötti időszak társadalmi, gazdasági és kulturális életét mutatja be úgy, hogy a közönség megfelelő módon tájékozódhasson a kommunista rezsim ellenfelei ellen elkövetett erőszakról, gyilkosságokról, kínzásokról.

A múzeumnak a kiállítandó anyagát közintézményekkel való együttműködésekből, adományokból, vásárlásokból kell előteremtenie. A múzeum a kulturális minisztérium alárendeltségébe tartozik, amelynek a jogszabály hatályba lépésétől számított 120 napon belül határozatot kell beterjesztenie a kormányhoz a múzeum megalapításáról.

Az új múzeum éppen abban a – Nép Házának nevezett – épületben kapna helyet, amelyben a parlament is működik. A gigantikus méretű épület rendkívül költséges volt, és arra volt hivatott, hogy kielégítse a néhai Nicolae és Elena Ceaușescu kommunista diktátorházaspár szeszélyeit és luxusigényét, miközben a lakosság nélkülözéseket volt kénytelen elszenvedni. Az épületben működik már egy kortárs művészeti múzeum.

A kommunizmus borzalmait bemutató múzeum megalapítása nem új ötlet, Traian Băsescu volt államfő is javasolta 2006-ban, amikor egy, a történészek által készített jelentés alapján elítélte a

kommunizmust. Az ő két elnöki mandátuma alatt azonban nem valósult meg, ezért 2014 decemberében Temesváron az 1989-es romániai rendszerváltozás 25. évfordulója alkalmából Klaus Johannis jelenlegi elnök is szorgalmazta az alapítást.

Kapcsolódók

Kimaradt?