A választási hatóság elnöke szerint a szavazás eredményeit nem befolyásolták a jegyzőkönyvi hibák

A május 26-ai európai parlamenti választások és a referendum alkalmával csak a jegyzőkönyvek kitöltésekor követtek el hibákat, nincs szó arról, hogy a leadott szavazatokra vonatkozó adatokat módosították volna – jelentette ki pénteken Florin Mituleţu-Buică, az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke.

Az AEP vezetője emlékeztetett: a választások után jegyzőkönyvek másolatai jelentek meg a sajtóban, amelyeknek az első lapján javítások voltak, amelyek kitöltési hibából származtak, mert nem a megfelelő helyre írták be a számokat, de ezek nem változtattak a leadott szavazatok számán. Elmondta, az AEP egészében érvényesnek minősítette az európai parlamenti választásokat és az eredmény alapján közölte az Európai Parlamenttel, hogy kik nyertek képviselői mandátumot.

Hozzátette: a Központi Választási Iroda (BEC) nem észlelt többszörös szavazással kapcsolatos problémát.

Arra a kérdésre, hogy a Különleges Távközlési Szolgálatot (STS) ki kellene-e iktatni a szavazás monitorizálásából az AEP elnöke azt mondta, hogy „egészen biztosan nem".

A Pro Demokrácia Szövetség által szervezett vitán az állami intézmények, a parlamenti pártok és a civil társadalom képviselői vettek részt és arra a következtetésre jutottak, hogy időhiány miatt az elektronikus szavazást nem lehet bevezetni az elnökválasztáson, viszont az azt követő választáson már alkalmazni kell. Az idei év végi elnökválasztásra a résztvevők többsége a levélben történő szavazást és a többnapos szavazást ajánlotta megoldásnak.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?