Dăncilă: Nem kezelték kellő komolysággal a bizalmatlansági indítványt

Nem kezelték kellő komolysággal a bizalmatlansági indítványt mint eszközt – jelentette ki Viorica Dăncilă miniszterelnök, miután a parlamenti szavazáson elbukott az ellene és kormánya ellen benyújtott indítvány.

„A bizalmatlansági indítványt nagy komolytalansággal kezelték. Amikor benyújtasz egy ilyen indítványt, ki kell állnod egy programmal, egy projekttel, amit be kell mutatnod az ország állampolgárainak. Ebben az indítványban felületességet, sértegetéseket láttam, ami azt bizonyítja, hogy nem kezelték komolyan” – fejtette ki a kormányfő.

Dăncilă úgy nyilatkozott, tisztában van azzal, hogy az ellenzéknek joga van élni a bizalmatlansági indítvány eszközével, de amikor ezt teszi, elsősorban arról kell meggyőznie kollégáit, hogy a beadvány tartalma valós helyzetet tükröz. „És alternatívát kell felmutatnod, kormányfőt, kormányt kell javasolnod” – mondta.

Arra a kérdésre, hogy ez az eredmény megerősíti-e pozícióját a Szociáldemokrata Párton (PSD) belül, Dăncilă azt válaszolta, hogy megerősíti a pártkollégáiba és koalíciós kollégáiba vetett hitét.

„Nem tudom, hogy ez megerősíti-e pozíciómat, de megerősíti azon meggyőződésemet, hogy erős szövetség vagyunk, hogy minden kolléga egy emberként cselekedett ma. Megerősíti a koalíciós kollégákba és a pártkollégáimba vetett hitemet” – mondta Dăncilă

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?