Viorica Dăncilă megerősítette: indul a pártelnöki tisztségért a PSD-kongreszuson

Megerősítette csütörtökön Viorica Dăncilă miniszterelnök, hogy indul a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöki tisztségéért az alakulat június végi kongresszusán.

A PSD országos végrehajtó bizottságának csütörtöki ülését követően a jelenleg ügyvivő elnöki tisztséget betöltő kormámyfő azt mondta, azért döntött úgy, hogy jelölteti magát, mert úgy érzi, képes egyensúlyt, egyetértést teremteni a párton belül, össze tudná fogni a területi szervezeteket, és lendületet tudna adni a pártnak az év végén esedékes államelnöki választások előtt.

Dăncilă hozzátette, nem köti feltételekhez a jelöltségét, nem kíván előre csapatot létesíteni a többi vezető párttisztségre pályázó jelöltekkel, mert tisztességtelennek tartaná ezt kollégáival szemben. "A lista nyitott, minden kollégát és kolléganőt egyformán támogatok" - tette hozzá. Megerősítette, hogy a PSD-kongresszus dátuma változatlan maradt, június 29-én tartják, ahogy abban korábban megállapodott a párt vezető testülete.

Vasfegyelmet vár el a bizalmatlansági indítvány szavazásán

A miniszterelnök bejelentette: a PSD-ből való kizárásukat kockáztatják azok a szociáldemokrata törvényhozók, akik megszavazzák az ellenzéki alakulatok által a kormány ellen benyújtott bizalmatlansági indítványt.

"Mindenkinek vállalnia kell a bizalmatlansági indítvány kapcsán adandó voksát saját választói, az őt támogató helyi szervezet előtt" – mondta Dăncilă, hozzátéve, hogy egy tag pártból való kizárásáról nem a pártelnök, hanem az illetékes helyi szervezet dönt.

A PSD ügyvivő elnöke megerősítette, hogy a szociáldemokrata képviselők és szenátorok biztosítják majd a kvórumot a bizalmatlansági indítvánnyal kapcsolatos parlamenti szavazáson, de nem fognak voksolni.

Kapcsolódók

Kimaradt?