FRISSÍTVE – Korodi Attila: Bukarest végre meghallotta a székelyföldiek hangját

FRISSÍTVE: A bukaresti védelmi minisztériumnak alárendelt Hősök Emléke Országos Hivatal (ONCE) összegzése szerint tizenegy román katona nyugszik az úzvölgyi katonatemetőben, és mind Csíkszentmárton, mind pedig Dărmanesti (Dormánfalva) önkormányzata az ONCE jóváhagyása nélkül alakította át a temetőt. FRISSÍTÉS: Korodi Attila, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője a Maszolnak elmondta: Bukarest végre meghallotta a székelyföldiek hangját.

A román védelmi tárca honlapján szerdán közzétett összegzés, amelyhez csatolták a korabeli dokumentumokat is, megerősíti azt a - korábban magyarok által hangoztatott - álláspontot, hogy Dărmanesti önkormányzata tizenegy román katonának állított ötven keresztet és emlékművet a temetőben.

Azt is rögzíti azonban, hogy Csíkszentmárton község is úgy alakította a magyar Honvédelmi Minisztérium támogatásával át a temetőt, hogy nem vette figyelembe a sírkert 1927-es térképét, és magyar nemzeti szalaggal ellátott fa kereszteket állított más nemzetiségű katonák sírjára is.

242 azonosítatlan katona is van

Az ONCE szerint az úzvölgyi hősi temetőt a román Hősök Emléke Társaság alakította ki 1926-1927-ben azzal, hogy az első világháború idején (a magyar hadsereg által) létesített sírkertbe, ahol 350 katonát temettek el, további 847 katona földi maradványait hantolta el. A közölt adatok szerint az 1926-1927-es temetőátalakítás során 444 magyar (108 név szerint ismert, 336 ismeretlen), 121 német (43 ismert, 78 ismeretlen), 22 orosz (4 ismert, 18 ismeretlen), 11 román (8 ismert, 3 ismeretlen), három ismert szerb, két-két ismert olasz, illetve osztrák, valamint 242, nemzetiségi szempontból is azonosítatlan katona hamvai kerültek a sírkertbe.

Az ONCE közlése szerint a temetőbe a második világháború után német katonákat is temettek. Számukat a sírkert 1988-as keltezésű adatlapja 108-ra teszi. Idéz azonban a hatóság egy olyan dokumentumot is, amelyet a Román Vöröskereszt az 1970-es években állított ki, és amely szerint a temetőben 1944-ben 40 (27 azonosított és 13 azonosítatlan) német katonát temettek el.

Rosszul adták össze az adatokat

A dokumentum tisztázza, hogy nem az úzvölgyi temetőben nyugszik az a 149 román katona, akikre hivatkozott Dormánfalva polgármesteri hivatala, amikor a temető román parcelláját kialakította, és akiknek neveit a román nacionalisták felolvasták június 6-án, miután erőszakosan behatoltak a temetőbe, és biztosították a román parcella felszentelését. Mint közli: a temető 1988-ban készített adatlapja forrásmegjelölés nélkül említést tesz 148 román katonáról.

 

Azt is pontosítja: az adatlap készítői tulajdonképpen összeadták (rosszul) 19 úzvölgyi és 130 úzmezői azonosított román katona adatait. Megemlíti, hogy az Úzvölgyétől keletre fekvő, ma már nem létező Poiana Uzului (Úzmező) településen is volt egy katonai temető, melyet azonban a két világháború közötti időszakban felszámoltak, és az ott eltemetett román katonák hamvait a Bákó megyei Comănești (Kománfalva) katonatemetőjében helyezték örök nyugalomra.

Csíkszentmárton és Dormánfalva is mulasztott

Az ONCE álláspontja szerint - noha az adatok egyértelműen bizonyítják az úzvölgyi katonatemető nemzetközi jellegét - a Csíkszentmárton község által végzett, s az ONCE által jóvá nem hagyott temetőátalakítás a temető magyar jellegét emelte ki. Az átalakítás nyomán csak magyar nemzeti jelképek kerültek ki a sírkertbe. A hivatal úgy véli: ezzel Csíkszentmárton a vonatkozó nemzetközi egyezményeket és a hadisírgondozásról szóló román-magyar egyezményt is megsértette.

Hozzáteszi: Dormánfalva önkormányzata szintén elmulasztotta kérni az ONCE jóváhagyását, amikor a román Kultúra és Nemzeti Identitás Minisztériuma 65 ezer lejes támogatásával emlékművet, 50 keresztet, valamint zászlórudakat állított fel, amelyekre azoknak az országoknak a zászlói kerültek, amelyek katonái nyugszanak a temetőben. Az ONCE szerint a Darmanesti által emelt emlékmű a temetőben nyugvó valamennyi katonára emlékeztet, és az 50 kereszt - amelyekről nem írja, hogy névtelen román katonák keresztjei lennének - a temető olyan részébe került, ahol nem voltak katonasírok.

Át akarják venni a temető kezelését

Összegzésként az ONCE megállapította, hogy Hargita és Bákó megye határvitája nem befolyásolja a temető nemzetközi jellegét, és azokat a kötelezettségeket, amelyek Romániára hárulnak a hadisírgondozásban. Közli azt is, hogy a védelmi minisztériumban folyamatban van a vitatott temető átvételét megalapozó dokumentum elkészítése. Az átvételre valamennyi érintett féllel folytatott tanácskozás után kerülhet sor, és ez azt szolgálná, hogy védjék és gondozzák a sírkertet.

Dormánfalva önkormányzata áprilisban önkényesen román parcellát alakított ki a székelyföldi, Hargita megyei Csíkszentmárton kezelésében lévő úzvölgyi sírkertben. Június 6-án több ezer román megemlékező erőszakkal nyomult be a temetőbe, hogy részt vegyen annak román ortodox felszentelésén, miután székelyek élőlánccal próbálták megakadályozni ezt.

FRISSÍTÉS: Korodi Attila, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője a román védelmi tárca által közzétett összegzésre lapunknak úgy reagált: úgy tűnik, Bukarest is meghallotta végre a székelyföldi magyar közösség hangját és konkrét lépéseket tesz az úzvölgyi katonai temető körül kialakult helyzet megoldása érdekében. 

Emlékeztetett, „két hét múlva leül a román védelmi minisztérium a magyar szaktárca illetékeseivel, és biztos vagyok abban, hogy elegáns megoldás fog születni a tárgyalások során”. Arról, hogy mi lehet ez az elegáns megoldás, Korodi Attila úgy fogalmazott: „az arányosság elveit betartó és egymás kölcsönös tiszteletén alapuló megoldás várható”. 

A frakcióvezető ugyanakkor hozzátette: véleménye szerint nem jutottak volna eddig a dolgok – beleértve a június 6-i súlyos temetőkerti incidenst is –, ha a román védelmi minisztérium nem késlekedik a Hősök Emléke Országos Hivatal (ONCE) összegzésének közzétételével és hamarabb megteszi ezt a lépést.

Arra a felvetésünkre, hogy Csíkszentmárton község is úgy alakította át a temetőt, hogy nem vette figyelembe a sírkert 1927-es térképét, valamint nem rendelkezett az ehhez szükséges szakhatósági engedélyekkel, Korodi Attila úgy reagált: a magyar–román minisztériumi egyeztetések során biztosan találnak erre békés megoldást, hiszen a korábbi átalakításokat a magyar kormány finanszírozta.

Kapcsolódók

Kimaradt?