Kelemen Hunor: „Az úzvölgyi incidensek megmutatták Románia igazi arcát”

Vandalizmusnak, barbár cselekedeteknek minősítette Kelemen Hunor RMDSZ-elnök az úzvölgyi katonatemetőben csütörtök délután történteket, a hősök napjára érkező román „megemlékezők” erőszakos temetőfoglalását. A Francia Közszolgálati Rádió (RFI) román nyelvű műsorában azt is elmondta, hogy az incidensekről a nemzetközi fórumokat is értesítik.

Köztudomású, hogy székelyföldi magánszemélyek és közéleti szereplők élőláncot vontak csütörtökön a Hargita és Bákó megye határán lévő (évek óta lakatlan) Úzvölgye temetőjének bejárata elé, imádkozva, békésen tiltakozva az ott törvénytelenül kialakított román parcella felszentelése ellen, amit a szervezők a román hősökre való megemlékezésként álcáztak.

A román nacionalisták erőszakoskodásába – a magyarokkal és a csendőrökkel való összetűzésbe, a temetőkapu és a magyar sírok megrongálásába – torkollt eseményekről Kelemen Hunor elmondta: „Vandalizmus, barbár cselekedet, hogy betörj egy temetőbe, ráronts az ott imádkozókra, kitépd a földből a kereszteket és kővel dobálózz azt állítván, hogy a hőseidre emlékezel, akik valójában 10-12 kilométerrel odébb, egy mára elfeledett temetőben nyugszanak.”

Az RMDSZ elnöke szerint egyértelmű provokációról volt szó. „Civil szervezetek, pópák, tartalékos katonák szervezték meg, köztük Chelaru tábornok (Mircea Chelaru volt vezérkari főnök és a titkosszolgálat egykori „irredenta szervezeteket figyelő” kémelhárítója - szerk. megj.), plusz néhány volt európai parlamenti képviselő, akik a helyszínen tartózkodtak. Nyilvánvaló, hogy megszervezett támadás volt az élőláncot alkotó emberek ellen. Elfogadhatatlan, ami történt! Románia tegnap megmutatta az igazi arcát, a »modellértékű kisebbségvédelmet«, ez 2019 valódi Romániája” – fakadt ki Kelemen Hunor.

Nemzetközi fórumokhoz fordulnak

Az RMDSZ elnöke nyomatékosította, hogy a nemzetközi fórumokhoz fordulnak az úzvölgyi incidensek nyomán. „Nem maradhat következmények nélkül a társadalom becsületén esett csorba. Megteszünk minden politikai és jogi lépést, értesítjük a nemzetközi szervezeteket, az európai Parlamentet, Románia partnereit, bemutatjuk a helyszínen készült fotókat és filmfelvételeket, hadd lássa a világ, hogyan viselkedik a többség egy ilyen kényes helyzetben a kisebbségekkel szemben” – mondta.

Amikor a műsorvezető közbevetette, hogy az úzvölgyi temetőben erőszakoskodók bizonyos szélsőségesen nacionalista szervezetek képviselői voltak, nem pedig átlagpolgárok, Kelemen Hunor kifejtette: „Természetesen nem általánosítok, de jelen pillanatban ez az üzenete a dolognak, mert sem a csendőrség, sem a kormány, sem más illetékes intézmény nem lépett közbe határozottan a törvénytelenségek és az indulatok megfékezésére”.

Kapcsolódók

Kimaradt?