Gratulál az RMDSZ-nek az EMNP, és továbbra is sürgeti a magyar-magyar összefogást

Elismeri az RMDSZ eredményét a vasárnapi európai parlamenti választáson, és gratulál az ötszázalékos bejutási küszöb átlépéséhez az Erdélyi Magyar Néppárt vezetősége, ugyanakkor csalódottságát fejezi ki, amiért nem jött létre az erdélyi magyar–magyar választási koalíció. Toró T. Tibor, az EMNP alelnöke szerint az egység megteremtése nemzeti érdek, ezért sürgetik a különböző politikai szereplők összefogását a jövő évi helyhatósági és parlamenti választások előtt.

Az EMNP elnöke, Csomortányi István és alelnöke, Toró T. Tibor kedd délelőtti nagyváradi sajtótájékoztatójukon értékelték a vasárnap rendezett EP-választás eredményeit. A rendezvény után Toró T. Tibor érdeklődésünkre elmondta: elismerik az RMDSZ teljesítményét, és gratulálnak az ötszázalékos bejutási küszöb átlépéséhez, „ami nagy szó”.

„Az EMNP ügyvezető elnökeként személyesen Porcsalmi Bálint ügyvezető elnök kollégámnak is gratulálok, aki ezt a kampányt megtervezte és levezényelte, mert tisztában vagyok vele, hogy mekkora munkával és felelősséggel jár mindez” – mondta Toró T. Tibor. Ezzel együtt – tette hozzá – „nem voltak elragadtatva az RMDSZ által megfogalmazott üzenetektől”, amelyeket szerinte nem a pozitív célok elérésére, hanem lehetséges veszélyek elhárítására, megelőzésére hangolt az RMDSZ.

„A leghatékonyabb mozgósítás sajnos nem a pozitív üzenetküldés, hanem a félelemkeltés volt, az, hogy »felrajzoljuk a patás ördögöt a falra«, aztán azt mondjuk, hogy »mi majd megvédünk titeket tőle«. A politikacsinálás nem ebből áll” – szögezte le. Azt is az RMDSZ hiányosságai közt rótta fel az EMNP alelnöke, hogy a választást megelőző kortesidőszakban nem Kelemen Hunor szövetségi elnök vagy a csúcsjelöltek valamelyike volt „az RMDSZ kampányarca”, hanem „a nemzet miniszterelnöke, Orbán Viktor”, ami Toró T. szerint arra enged következtetni, hogy az anyaország és a magyar kormánypártok hathatós támogatása nélkül nem kapott volna ennyi szavazatot az RMDSZ.

„Minimum érdekes a Kárpátokon túli szavazatok száma”

Csalódottak az EMNP vezetői amiatt is, hogy a nem stabil RMDSZ-szavazók (az EMNP szimpatizánsai és mások) helyett inkább a Kárpátokon túli voksokra számított a tulipános alakulat. „Nem rajtunk múlt, hogy nem indult koalíciós lista ezen a választáson. Akkor nem kellett volna 35 ezer Kárpátokon túli szavazat, ami valószínűleg hozzájárul a második mandátum megszerzéséhez, mert az erdélyi magyarságban van annyi tartalék, hogy ennyit előteremtsen, ha összefogást lát. A szakértők fejtsék meg, hogyan kaphatott a korábbi választásokhoz képest szinte háromszor annyi szavazatot az RMDSZ azokban a régiókban, de szerintük ez minimum érdekes...” – vetette fel Toró T. Tibor.

A néppárt vezetői továbbra is szorgalmazzák a „magyar–magyar tárgyalás” összehívását. Az EP-választásokon az ellenzéki pártok fölényes győzelme a kormánypártok felett, illetve a szociáldemokraták elnökének, Liviu Dragneának a bebörtönzése még ingoványosabbá tette az amúgy sem stabil belpolitikai terepet, és Toró T. Tibor megfogalmazása szerint „a valós összefogásra nagy szükség van”, főleg most, amikor „előrehozott választások is lehetségesek”.

Új magyarellenesség ütötte fel a fejét

Az RMDSZ és a jelenlegi kormánypártok eddigi együttműködése nem hozott eredményt – vélte az EMNP alelnöke, sőt szerinte emiatt „új magyarellenesség ütötte fel a fejét”. A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és az általa képviselt „nagyvárosi kormányváltó hangulat” testesíti ezt meg, ami a néppárti politikus szerint annak tudható, hogy a kormánypártok népszerűtlen intézkedéseinek, például az igazságügyi törvények módosításának az RMDSZ általi megszavazása nemcsak a szövetség politikusai, hanem az egész magyar közösség ellen hangolták a románok egy részét.

„Ugyanakkor azokat a magyarokat, akik valamelyik román pártra szavaztak, nem szabad bűnösnek kikiáltani, hiszen ők is értelmes, józan ítélőképességű emberek, akiket intézkedésekkel és jövőképpel kellene meggyőzni” – mondta Totó T. Tibor, hozzátéve, hogy az EMNP kezdettől fogva próbálta megszólítani a politikától elfordulókat. „Az egyben tartás nemzeti érdek, aki elfordult, azt nem szabad elengedni, megjegyzésekkel illetni, hanem meg kell szólítani, és a győzelmi propaganda zajában nem szabad megfeledkezni azokról, akik az együttműködést keresik" – fogalmazott.

Kapcsolódók

Kimaradt?